Brüsszel politikai zsarolásra használná az uniós szociális alapot?
ĀSzekeres Pál szerint ez árt azoknak, akiknek valóban szükségük lenne a támogatásra
ĀSzekeres Pál szerint ez árt azoknak, akiknek valóban szükségük lenne a támogatásra
ĀAz Európai Bíróság megsemmisítette a Paks2 atomerőmű támogatását jóváhagyó uniós határozatot
ĀGyürk András szerint az európai energiarendszer minden mérőszám szerint rosszabbul teljesít
ĀMandelson személyében a Munkáspárt egyik legbefolyásosabb veteránja távozik tisztségéből
ĀA szír férfi 2024. augusztus 23-án késelt meg solingeni fesztiválozókat
ĀA politikus 15 év távollét után tért vissza az országba, majd azonnal őrizetbe vették
ĀA Székely Nemzeti Tanács nem hátrál meg a kisebbségi jogokért folytatott küzdelemben
ĀA miniszter szerint a szakembereknek nemcsak tanulniuk, hanem hatékonyan alkalmazniuk is kell tudásukat
ĀGyürk András szerint az energiaellátás fizikai és nem politikai kérdés
ĀSulyok Tamás hangsúlyozta, jogásznak lenni különleges, kemény és olykor hálátlan hivatás
Ā„A brüsszeli cél a háború kezdete óta nem változott”
ĀAz őshonos nemzeti közösségek érdekei háttérbe szorulnak
ĀA német kormány célja az illegális belépések visszaszorítása
ĀAz elkövető többször is megszúrta a nőt, de túlélte a támadást
ĀA Bizottság elutasította a polgári kezdeményezés javaslatait
ĀA parlament törvénybe iktatta a bevándorlás elleni szigorúbb szabályokat
ĀTanúként hallgatták meg az EP volt listavezetőjét kémkedési ügyben
ĀFriedrich Merz kancellár kormánya csökkenteni akarja a bevándorlást
ĀAz egyetem felhívja a figyelmet a csalások veszélyeire
ĀA székelyföldi politikus külön engedély nélkül is elhagyhatja Romániát
ĀPanyi Miklós szerint a támogatás rugalmasan illeszthető más családtámogatások mellé
ĀSzemélyautót szorított le az útról - az ügyészség közúti veszélyeztetéssel vádolja
ĀAz új törvényjavaslat szigorúbb büntetéseket javasol a nemzeti zászló megsértéséért
ĀProtokollingatlant utalt ki a román kormány Traian Basescunak
ĀA közelmúlt legnehezebb kihívásával kell szembenéznie az országnak