A magyarországi németek elhurcolására emlékeztek Környén
ĀA kollektív bűnösségre hivatkozva 1946 és 1948 között csaknem kétszázezer német nemzetiségű magyar állampolgár vált jogfosztottá
ĀA kollektív bűnösségre hivatkozva 1946 és 1948 között csaknem kétszázezer német nemzetiségű magyar állampolgár vált jogfosztottá
Ā1946-ban ezen a napon hagyta el hazánkat az első vonatszerelvény, amely az elüldözötteket szállította Németországba
ĀA térkép bemutatása óta amatőr fémdetektorosok lepték el a hollandiai település környékét
ĀA II. világháborús légibemutatón szörnyű baleset történt Texasban
ĀA lengyelek a károkat 527,8 ezer milliárd forintra becsülték
ĀA Washington Post értesülései szerint az ukrán erők az oroszok megtévesztésére farakétákat készítettek, ezzel pedig úgy néz ki, a történelem ismétli önmagát
ĀA város, ami a neve miatt lett a II. világháború egyik legvéresebb ütközetének helyszíne
ĀAmikor megindult a magyar 2. hadsereg a szovjet frontra, Horthy István nem helyeselte az akciót, de mivel osztozni akart a katonák sorsában, tartalékos főhadnagyként velük tartott
ĀA szlovák parlament nyolcvan évvel ezelőtt, 1942. május 15-én hagyta jóvá a szlovákiai zsidóság deportálását
ĀDon-kanyar. Röviden csak ekképp rögzült a köztudatban mindaz, ami 1942–1943-ban az akkori Szovjetunió elfoglalt területén a Magyar Királyi Honvédség ott harcoló sereg- és csapattesteivel történt
ĀSzuga Josihide miniszterelnök beszédet mondott a tokiói központi megemlékezésen, és megerősítette elődei fogadalmát, miszerint Japán soha többé nem akar háborút
ĀA sportolókból, túravezetőkből és gurálokból álló csapat az emigráns kormányt és a hazai ellenállási mozgalom tagjait kötötte össze a háború alatt
ĀKinek állt érdekében a súlyos provokáció, amely után várható volt Magyarország hadba lépése?
ĀHetvennégy év után – 1945. május 8-án – befejeződött a Német Birodalom története
ĀNem hagyható figyelmen kívül, hogy a német invázió nélkül soha nem következhetett volna be Magyarországon a józan emberi ésszel felfoghatatlan nyilas rémuralom
ĀA Krím félszigeten elhelyezkedő Jaltában, a Szovjetunió geopolitikai érdekszférájában, 1945. február 4. és február 11. között a három nagyhatalom vezetője, Roosevelt, Churchill, valamint Sztálin részvételével csúcstalálkozó zajlott le
ĀA szovjet típusú egyházpolitika első felvonása és a magyar reformátusok 1944–45-ben
ĀEkkor már London sem vitatta a magyar követelések jogosságát, s hasonló véleményt fogalmazott meg az Egyesült Államok is
ĀA második világháború végének 75. évfordulója alkalmából tartottak emlékünnepséget Berlinben
ĀA Messerschmitt Bf 109 a sikeres lengyel-magyar jó kapcsolat eredményeként került Magyarországra
ĀA Papahanaumokuakea Tengeri Nemzeti Emlékhely területén, 5490 méteres mélységben találták meg roncsokat
ĀŐ volt a kezdeményezője és névadója annak a tervnek, amely lehetővé tette Európa újjáépítését a második világháborút követően
ĀLengyelország nem hívta meg Vlagyimir Putyint a második világháború kitörésének 80. évfordulóján tartott megemlékezésre
ĀA nyugat-lengyelországi Wielunban, a második világháború kitörésének nyolcvanadik évfordulóján tartottak megemlékezést
Ā„A lengyel nemzet soha nem felejti el, hogy Magyarországon Horthy Miklós kormányzása idején biztonságos menedékre talált több mint százezer menekült, köztük sok gyermek”
ĀA robbanótestek közül a legnagyobb egy egytonnás amerikai légibomba volt, amely még márciusban került elő a Duna medréből Budafoknál +MH VIDEÓ