Párás, ködös lesz az év első napja
ĀLegfeljebb délnyugaton kezdhet el helyenként szakadozgatni a felhőzet
ĀLegfeljebb délnyugaton kezdhet el helyenként szakadozgatni a felhőzet
ĀÉszak, északkelet felől tovább csökken a felhőzet, és fordul derültre vagy gyengén felhősre az idő
ĀErős széllökésekre figyelmeztetnek
ĀTúlnyomóan borult lesz az ég, de az Észak-Dunántúlon már felszakadozhat
ĀNyugalom, elvileg csak az ország északi, északkeleti részében, az Északi-középhegység nyugati felében alakulhat ki több centiméteres hóréteg
ĀA változóan felhős ég mellett az ország legnagyobb részén legalább néhány órára kisüt a nap, a látási viszonyok is fokozatosan javulnak
ĀMindenütt kisüt több órára a nap, de emellett észak felől átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet
ĀEleinte még jobbára erősen felhős vagy borult lesz az ég, később nyugat felől szakadozásnak, vékonyodásnak indul a felhőzet
ĀDélutánig borult lesz az ég, és többfelé várható havas eső, havazás, kora délelőttig délen eső is
ĀA csapadéksáv gyengülve tovább mozdul észak felé, délután elsősorban hazánk északkeleti, északi felén lehet időszakos csapadék
ĀErősen felhős vagy borult, helyenként párás időre számíthatunk, legfeljebb néhol lehet szitálás, gyenge eső
ĀA napsütést már csak néhol élvezhetjük, a köd a legtöbb helyen fokozatosan ritkul
ĀA borult tájakon 1 és 4, a naposabb országrészekben 5 és 10 fok között alakul a legmagasabb hőmérséklet
ĀDecember első napjaiban a szél olykor élénk lesz, a hőmérséklet a legmelegebb órákban jellemzően 2 és 7 Celsius-fok között alakul
ĀMiután nyugaton csökken a felhőzet, így az ország legnagyobb részén napsütés várható
ĀA köd, illetve rétegfelhőzet reggel még terjeszkedik, majd ezt követően a látási viszonyok fokozatosan javulnak
ĀA legmagasabb hőmérséklet széles skálán mozog: északkeleten alig lesz fagypont felett, délnyugaton viszont akár 12 fok is lehet
ĀÉszakon, északkeleten napos, valamint ködös tájak egyaránt lehetnek, a köd helyenként tartósan megmaradhat
ĀA délies szél egyre inkább megerősödik, sőt viharossá fokozódik
ĀA rétegfelhőzet szakadozik, a látási viszonyok egyre több helyen javulnak
Ā2024 nyara volt a mérések kezdete óta a legmelegebb nyár
ĀHazánk döntő részén marad a borult, párás, főként északkeleten tartósan ködös idő
ĀCsak helyenként – főként az északkeleti, magasabban fekvő tájakon – süthet ki a nap
ĀA Dunától keletre gyorsan javulnak a látási viszonyok, és túlnyomóan derült, napos idő várható