Szerdán is napos, csapadékmentes időnk lesz
ĀA látási viszonyok hajnaltól folyamatosan javulnak
Előbb napsütés, aztán már eső és élénk szél is lesz
ĀA legtöbb helyen változó vastagságú fátyolfelhőzet szűri a napsütést,
Mutatjuk hol lehet szükség az esernyőkre a hétvégén
ĀAz első novemberi napokban többnyire még kitart az indián nyár
Eső, viharos szél, de napsütés is lehet
ĀA gyakran változó felhőzet mellett délutánig többórás napsütésre számíthatunk
Eső, zápor és megélénkülő szél
ĀReggel, illetve délelőtt északkeleten is megnövekszik a felhőzet
Pára, köd, majd derült égbolt
ĀIgyanakkor az egyre vastagodó felhőzet mellett a nyugati országrészben kevesebb napsütés várható
Nyugaton napos, keleten borús idő várható
ĀSok helyen több-kevesebb szűrt napsütésre ehet számítani
Napsütéses vasárnap
ĀA Dunántúl egyes részein és a a keleti tájakon a rétegfelhőzet akár tartósan megmaradhat
Egyre több helyen kisüt a Nap
ĀA felhős tájakon fokozatosan vékonyodik, szakadozik a felhőtakaró
Felhős, esős és egyben szeles lesz október első napja
ĀHazánk északi felén több helyen felhős időre ébredhetünk
Napos hétfőnk lesz
ĀGomolyfelhők képződhetnek, de kevés helyen zápor, egy-egy zivatar is kialakulhat
Erősen felhős, esős, szeles szerdánk lesz
ĀKeleten jó eséllyel még marad a napos, száraz idő
Nyugaton már eső, keleten még napsütés
ĀAz ország nyugati, északnyugati harmadát vastag felhőzet borítja be
Nyugaton eső, keleten zivatar
ĀÉszaknyugat felől frontális felhőzet érkezik és a szél is megélénkül
