Mélypont: Izrael bezárja a törökországi képviseleteit
ĀA zsidó állam minden diplomatáját visszahívta, miután Recep Tayyip Erdoğan elnök kiállt a palesztin nép jogai mellett
ĀA zsidó állam minden diplomatáját visszahívta, miután Recep Tayyip Erdoğan elnök kiállt a palesztin nép jogai mellett
ĀHogyan sikerült egy sokkal kisebb országnak legyőznie a hatalmas Kínát?
ĀHagari sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a Hamász valóságos föld alatti várost épített ki az övezet északi része alatt
ĀA klímaaktivisták ezen a pénteken a palesztinok jogaiért is tüntetnek
ĀFabrizio Carboni hangsúlyozta, hogy az előrelépés érdekében sürgősen szükség lenne egy biztonsági garanciákkal védett humanitárius műveletre Gázában
ĀAz izraeli hadsereg pénteken bejelentette, hogy harci gépekkel támogatott razziát hajtott végre a Gázai övezetben, ahol több mint kétmillió ember él
ĀIzraeli az éjszaka folyamán kiszélesíti műveleteit a Gázai övezetben
ĀEgyesek attól tartanak, egy invázió belesodorhatja az izraeli hadsereget egy megoldhatatlan városi csatába
Ā„Eddig nem jöttek létre az evakuálást lehetővé tevő körülmények”
ĀA szóvivő hangsúlyozta: a Gázai övezetbe „zárt”, kollektív büntetéssel sújtott 2,2 millió ember számára humanitárius katasztrófahelyzet alakult ki
ĀA biztonságpolitikai szakértő elmondta, ha az állam nem vesz elégtételt, a társadalom fog elégtételt venni
ĀAz egyik napról a másikra kezdődő rossz időjárás csak rontja az ukrán hadsereg helyzetét
ĀEgy Allahot éltető csoport késsel fenyegetett meg egy New York-i zsidó családot
ĀAz illetékes izraeli hatóság azt javasolta, hogy a Gázai övezet, illetve a libanoni határ mentén található települések kiürítését év végéig még tartsák fenn
ĀAz izraeli kormányfő szerdán azt mondta, hogy idővel neki is számot kell adnia mindazért, ami október 7-én történt
ĀKözéppontban az izraeli–palesztin konfliktus és az ukrajnai háború
ĀRijád al-Maliki szerint csak a teljes szűzszünet biztosíthatja a sürgősen szükséges humanitárius segélyek bejuttatását
ĀAktívan használják a légierőt
ĀAz amerikaiak ugyanis több légvédelmi rendszert szeretnének előbb a térségbe juttatni
Ā„Izrael azonnali céljának kell lennie, hogy elpusztítsa Gázát”
ĀA rossz időjárás lehetővé teszi az ukránok számára, hogy többé-kevésbé nyugodtan aludjanak
ĀAz ukránok a korrupciót tartják az ország egyik legjelentősebb problémájának
ĀA biztonságpolitikai szakértő szerint Izrael győzelméhez nem fér kétség, de a Közel-Kelet így is, úgy is a feje tetejére állhat
ĀJelentős számú utast érint a WizzAir tel-avivi járatainak szüneteltetése
ĀA világ menekültjeinek csaknem egyharmada Ukrajnából, Szíriából és Afganisztánból indult útnak - Háborúk, üldöztetés vagy emberi jogi sérelmek miatt távoznak hazájukból
ĀAz övezetben 16 éve tart a visszafejlődés
ĀAz izraeli háború eltereli a figyelmet az orosz-ukrán háborúról, így kisebb a politikai nyomás is a szankciók fenntartásával kapcsolatban
ĀLibanonban az utóbbi napon öt olyan csoportot semmisítettek meg, amelyek páncéltörő és egyéb rakétákat próbáltak Izraelbe indítani