Megöltek kettőt a Mexikóban elrabolt négy amerikai közül
ĀA holttesteket Matamoros város közelében találták meg
ĀA holttesteket Matamoros város közelében találták meg
ĀA főügyészség tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását kérte
ĀPistorius 2013 Valentin-napjának hajnali órájában lelőtte élettársát, Reeva Steenkampot
ĀAlex Murdaugh feleségét és fiát gyilkolta meg
ĀVadászkéssel szúrhatta le az áldozatot
ĀKasabian a hatvanas évek végén Charles Manson szektájának egyik követője volt
Ā1969-ben lett a Svéd Szociáldemokrata Párt elnöke és kormányfő
ĀEmberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyik az eljárás
ĀA négy embert őrizetbe vették, a nagy feltűnést keltő gyilkossági ügy tárgyalását májusra napolták el
ĀHorror lett a nyaralás vége
ĀÁllítása szerint semmire sem emlékszik a 14 és 16 éves lányával végző gyanúsított
ĀA férfi a bírósági tárgyalásán mindent bevallott
ĀA fiú soha nem érkezett meg a városba, amelynek az egyetemén tanult
ĀA történet ott kezdődik, hogy élt Makón egy Mészáros István nevű borbélysegéd, aki kamaszkora óta bűnözésből élt, a nyilas uralom idején pedig állítólag besúgóként tevékenykedett
ĀHihetetlen, mi kellett ahhoz, hogy kiderüljön az igazság és kiszabaduljon
ĀA vádlottat védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés miatt marasztalták el
ĀAlbániában a gyilkosság bűncselekménye nem évül el
ĀA férfi, aki szíven szúrta Baumann Pétert, a biofűhöz hasonló anyag hatása alatt lehetett a támadás során
ĀIhász Sándor az ügyészség szerint megszegte a hivatására vonatkozó szabályokat
ĀA rövid idő alatt horrorházként elhíresült épületen 30 millió forintos jelzáloghitel volt
ĀA csoport államot képezett az államban, és Orbán Viktor, valamint más politikusok megölésére buzdított
ĀA 43 esztendős Volkan Kahraman korábban többek között a Feyenoord, a Trabzonspor és az Austria Wien játékosa is volt
ĀFéltékenység állt a gyilkosság hátterében