Meghalt Turi-Kovács Béla, a Fidesz országgyűlési képviselője
ĀMeghalt Turi-Kovács Béla, a Fidesz országgyűlési képviselője
ĀMeghalt Turi-Kovács Béla, a Fidesz országgyűlési képviselője
ĀZártkörű temetésen, helyi idő szerint péntek délután elbúcsúztak Matthew Perrytől
Ā Protopopov 91 éves volt
ĀCsaládja kedves és gyönyörű lélekként emlékezik meg a kétgyermekes anyukáról
ĀVilágszinten kimagasló eredményeket ért el a kristályosodási folyamatok térelméleti modelljének kidolgozásában
Ā1994 óta írt a Nők Lapjába, könyvei jelentek meg, filmekben is volt pár kisebb szerepe. 75 éves volt
ĀNem merült fel idegenkezűség és bűncselekmény gyanúja
ĀNem ismerte meg a feleségét, és arra sem emlékezett, hogyan történt a baleset
ĀA miniszterelnök is búcsúzik a Vajdasági Magyar Szövetség elnökétől
ĀA 67 éves politikus rövid, súlyos betegség után hunyt el
ĀA pályán elsősegélyben részesítették, majd kórházba szállították, de az életét már nem sikerült megmenteni.
ĀÉjszakai fürdőzés közben posztolt Matthew Perry utoljára: nem sokkal később a jakuzzijában találtak rá holtan
ĀAz 54 éves színészre Los Angeles-i otthonában találtak rá
ĀFelesége megtörten nyilatkozott
ĀEgy születésnapi köszöntés lehetett az utolsó beszélgetése a tragédia előtt
ĀA 66 éves Nyekraszov halálát akut szívelégtelenség okozta
ĀBruschini a kilencvenes évek közepétől gitározott a zenekar turnéin, de pályafutása során több más formációban is játszott
ĀSir Bobby Charlton az angol válogatottban összesen 106 alkalommal szerepelt, 49 gólt lőtt, 1966-ban pedig világbajnokságot nyert
ĀA háziállatok elvesztése nagyon fájdalmas és nehezen kezelhető tapasztalat
ĀA szélesszájú orrszarvú északi alfajából viszont a WWF adatai szerint már csak két nőstény állat él a világon
ĀCsaládtagjai és barátai búcsúznak tőle a közösségi médiában
ĀNem figyeltek oda, tragédia lett a vége
ĀLegalább egy fontos tételt még idejében kihúzott a bakancslistájáról
ĀA kórházban hunyt el, szerettei gyászolják
Ā„Elment Magyarország köztársasági elnöke, a nagyszerű jogászprofesszor”
ĀA volt köztársasági elnök „óriási erővel, tevékenyen és derűvel viselt, hosszú betegség után” hunyt el