Gyorsított ágazati vizsgálatot indít a versenyhivatal a Booking.commal szemben
ĀA vizsgálat ideje legfeljebb 30 nap, amely meghosszabbítható
ĀA vizsgálat ideje legfeljebb 30 nap, amely meghosszabbítható
ĀA vizsgálat megállapította, hogy a Magyar Telekom megtévesztően népszerűsítette ügyfelei között egyes mobilinternet-kedvezményeit
ĀAz Elf Bar egy többféle ízben elérhető, nikotinos vagy nikotinmentes folyadékkal előre feltöltött, akkumulátoros, eldobható, dohányzást imitáló eszköz
ĀA versenyhivatal 2022 ősze óta kiemelt figyelmet fordít az élelmiszerpiacok folyamatainak feltárására
ĀA javaslatok közé tartozik többek között a zöldségek és gyümölcsök hazai termelésének ösztönzése
ĀA GVH tavasszal elindított tényfeltáró tevékenysége, majd az árfigyelő rendszere az inflációfékezés hatékony eszközének bizonyult
ĀSzigorúan ellenőrzi az infláció- és árcsökkentő intézkedések végrehajtását, a hivatal
ĀAz indulás óta eltelt időszakban a látogatók 48 millió alkalommal töltöttek le adatokat
ĀA versenyhatóság szerint a cég vélhetően nem az észszerűen elvárható szakismerettel, illetve szakmai gondossággal tájékoztatja a fogyasztókat
ĀA vizsgálat során a vállalkozások mindegyike úgynevezett engedékenységi kérelemmel élt
ĀJúniusban a tej az előző hónaphoz képest 2,7 százalékkal lett olcsóbb
ĀA GVH szakértői megvizsgálják, hogy ezt megalapozottan tette-e
ĀHat kiskereskedelmi lánc mintegy 1200 boltjában, több mint 60 termékcsoport árai találhatók meg
ĀKiemelte, az aláírt megállapodás célja, hogy összehangolják a fogyasztóvédelmi feladatokat, a hatóságok közötti együttműködést erősítsék
ĀHangsúlyozta: Az aláírók elkötelezettek a gyermekek védelmében, a fogyasztók online térben történő védelmében, azaz az online jogállam biztosításában
ĀA németországi székhelyű ERA közösségi jogi továbbképző központ több mint harmincéves múltra tekint vissza
ĀA versenyjogi előírások harmonizálása az uniós jogrenddel az EU-csatlakozás egyik fontos feltétele
ĀKorábban elemgyártókat is megbírságoltak
ĀAz árfigyelő adatbázis jelentősen erősíti az átláthatóságot, megakadályozza a túlárazást
ĀAz élelmiszerek áremelkedése egész Európában gondokat okoz
ĀA GVH hangsúlyozta: a versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette
ĀA piaci szereplők június 8-ig tehetnek észrevételeket
ĀA kormány júniustól kötelező akciózást írt elő a kiskereskedelmi üzleteknek
ĀA GVH 40 millió forintos bírságot szabott ki a cégre
ĀHuszonötmillió forint bírságot kapott a szőnyegkereskedő
ĀA tejpiac gyorsított ágazati vizsgálata jelentéstervezetének társadalmi konzultációja május 20-ig tart
ĀA Gazdasági Versenyhivatal 19 millió forint bírságot rótt ki
ĀA piaci szereplők egy hónapig, május 20-ig tehetnek észrevételeket