A Szentkirályi Magyarország Kft. együttműködik a GVH-val
ĀEljárás indult a vállalkozás ellen öt évvel ezelőtti kampánya miatt
ĀEljárás indult a vállalkozás ellen öt évvel ezelőtti kampánya miatt
ĀAz elmúlt években Európa lemaradt a mesterséges intelligencia (MI) és az 5G technológiában, ami jelentős versenyképességi problémát jelent
ĀEz minden idők legmagasabb, utóvizsgálatban kiszabott GVH-bírsága
ĀA szervizdíj, avagy felszolgálási díj a vendéglátóhely egy jogszabályban meghatározott bevételi típusa, a borravalóval azonban más a helyzet
ĀA vizsgálat a földgáz egyetemes szolgáltatással összefüggő tájékoztatásra is kiterjed
ĀKevesen tartják be a reklámjelleg feltüntetésére vonatkozó szabályokat
ĀA nemzeti versenyhatóság az ügy kapcsán felhívja a vállalkozások figyelmét, hogy a kötelezettségvállalásban foglaltakat pontosan és maradéktalanul kell teljesíteni
ĀNem teljesítette a környezetvédelmi előírásokat, figyelmeztetést kapott a GVH-tól
ĀA Gazdasági Versenyhivatal versenyfelügyeleti eljárást indított
ĀA mostani gyakorlat szerint a csomagoláson többnyire csak a származási hely és a csomagolás újrahasznosíthatósága olvasható
ĀAz elmúlt 12 hónapban gyakorlatilag stagnáltak az élelmiszerárak
ĀRigó Csaba Balázs, a GVH elnöke kiemelte, a versenyhatóságok komoly kihívásokkal néznek szembe, ezért kiemelten fontos a tapasztalatcsere
ĀA cég által önként vállalt kötelezettségvállalás pontos és maradéktalan végrehajtását utóvizsgálatban ellenőrizni fogják
ĀA GVH eljárást indított a Temu online piactér ellen, mert túl olcsón árulja termékeit
ĀAz online árfigyelő az idén is folyamatosan elérhető, a GVH által működtetett rendszer továbbra is biztosítja az árak összehasonlíthatóságát
ĀA vizsgált influenszerek döntő többsége több százezer követővel rendelkezik
ĀAz áruházlánc is reagált a vádakra
ĀAz online árfigyelő segít abban, hogy a magyar családok pénzt és időt spóroljanak vásárlásaik során
ĀA versenyhatóság felidézte, hogy korábban is szigorúan léptek fel két szlovák céggel szemben
ĀA hivatal hangsúlyozta, kiemelten kezeli a közbeszerzési kartellek felszámolását
ĀA jegyeladással összefüggő információkkal kapcsolatban találtak problémát
ĀAz élelmiszerek éves alapon mért áremelkedése egy év alatt a tizedére zuhant
ĀAz online árfigyelő hatékonyságát bizonyítja, hogy a július 1-jei indulása óta a megfigyelt 62 termékkategória több mint nyolcvan százalékában csökkentek az átlagárak