Légi járatokat is törölhetnek Görögországban sztrájkok miatt csütörtökön
ĀAz előzetes szakszervezeti jelzések szerint a légiirányítók mellett a kompok és a tömegközlekedési dolgozók is a munka szüneteltetésére készülnek
ĀAz előzetes szakszervezeti jelzések szerint a légiirányítók mellett a kompok és a tömegközlekedési dolgozók is a munka szüneteltetésére készülnek
ĀKiriákosz Micotákisz bejelentette, hogy megerősítik a hadsereg szerepét a természeti katasztrófák következményeinek elhárításában
ĀKiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök kedden Strasbourgban személyesen is tárgyal a segítségről
ĀHatósági adatok szerint több mint 73 ezer hektár terület áll víz alatt
ĀA nyaralóövezetekben is szörnyű állapotok uralkodnak
ĀHelikoptereket és mentőcsónakokat is bevetnek a még mindig tartó nagyszabású mentőakció keretében
ĀEzek főként a meleg tengerek felett alakulnak ki
ĀA viharos szél miatt a levegőből történő mentés egyelőre nem jöhet szóba
ĀGörögországban hétfő óta tombol a Daniel nevű vihar, az ország középső részén található Magniszía régióban halálos áldozatok is voltak
ĀAz esőzés okozta ár elárasztotta az utcákat és a házakat
ĀA tájékoztatás szerint a menedékkérők a török partokról indultak Görögország területére
ĀAz ország egyes részein árvízveszély van
ĀNyaralás közben érte a szörnyű baleset
ĀA Daniel nevű ciklon Görögország számos részén okozott gondot
ĀEgyik baj követi a másikat: megnőtt az árvízveszély
ĀA kormányzat a döntést a 2500 éves műemlék megóvásával, valamint a látogatói élmény javításával magyarázta
ĀJelenleg is több mint 600 tűzoltó küzd a lángokkal
ĀA hajóval 51 migránst próbáltak Mükonoszra csempészni
ĀJelenleg 407 tűzoltó, valamint 62 tűzoltójármű végez oltást Görögországában
ĀAz ókori Helikét nagyjából 2600 évvel ezelőtt földrengés és szökőár törölte el a föld színéről
ĀA tengerbe fulladt négy gyermek és egy nő
ĀOrszágszerte 105 erdőtűz oltásán dolgoztak, közülük 46 szombat és vasárnap este keletkezett
ĀA tűzoltóság mindkét esetben tájékoztatta az igazságügyi hatóságokat
ĀGörögország évtizedek óta az egyik legkedveltebb belépési pont az Európai Unióba
ĀEmberek ezrei kényszerültek menekülni a Görögországban pusztító tüzek elől
ĀAz athéni ügyészség gyújtogatás miatt indított nyomozást az ügyben
ĀGörögországot példátlan mértékű erdőtüzek pusztítják ezen a nyáron
ĀTöbb száz tűzoltó igyekszik megfékezni a város közelében szombaton felcsapott lángokat