Húszezer euróra büntették a magyar szövetséget
ĀA közlemény szerint a drukkerek rasszista megnyilvánulásokat tettek
Mauzóleumba kerülnek át Maradona földi maradványai
ĀA néhai klasszis csatár 1986-ban világbajnok volt
A legnehezebb ellenfél következik a Ferencváros számára
ĀA zöld-fehérek múlt szerdán a belga Anderlecht otthonában 2–1-es vereséget szenvedtek a főtábla nyitófordulójában
Nem mindennapi bókokat zsebelt be Szoboszlai
ĀA játéka már Steven Gerrardéra, a frizurája Puskás Ferencére emlékeztet
Bajnokok Ligája – Nem Milánóban lesz a 2027-es döntő
ĀJövő májusban vagy júniusban jelölik ki a finálé házigazdáját
Ez a terve Szoboszlaival a Liverpool vezetőedzőjének
ĀA Liverpool szerda este címvédőként lép pályára az angol ligakupa (EFL Cup) nyolcaddöntőjében a West Ham ellen
Háborognak a focirajongók a fizetős Bajnokok Ligája-meccsek miatt
ĀVége az ingyenes meccsnézésnek
Willi Orbán szerint a teljesítőképességük határán vannak a futballisták
ĀA legmagasabb szinten nagyok az elvárások
A tavalyi döntő párosítása lesz a szerdai nap slágermérkőzése
ĀA Manchester City lassan két éve, 2022 novembere óta nem kapott ki hazai pályán
Elhunyt Juhász István, a Ferencváros olimpiai bajnok, VVK-győztes futballistája
ĀA magyar válogatottban 23-szor lépett pályára
Sallai Európa-bajnoki babérokra törne
ĀA válogatott labdarúgó elmondta, mi a célja új klubbjánál
Német sportlap: Szoboszlai kivirágzott Slot keze alatt
ĀA Onefootball elemzése szerint a magyar klasszis az eddigieknél is jobb lesz idén
A bosnyák–német-effektus
ĀA jelenség ezzel a súlyos vereséggel és ezzel a furán sokatmondó döntetlennel alighanem most (is) felmutatta: ilyenek vagyunk
További 55 millió euró üti Mbappé markát
ĀA francia labdarúgó behajtotta követelését a Paris Saint-Germaint-től
Érvényben maradt Willi Orbán eltiltása
ĀA RB Leipzig magyar játékosa a Bochum elleni összecsapáson utolsó emberként szabálytalankodott Myron Boaduval szemben
Lesszabály és korlátlan bírókergetés
ĀÚjabban a hollandok külön megőrültek, s igen komolyan fontolgatják, hogy a Grassrootsban, vagyis az alacsonyabb osztályokban eltörlik a lest
Georgiai középpályást igazolt a Nyíregyháza
ĀA 61-szeres válogatott középpályás az elmúlt három idényben a lengyel Lech Poznan játékosa volt
Rossi szerint mindenki bizonyítani szeretne
ĀA Németország–Magyarország találkozó szombaton 20.45-kor kezdődik
Nagelsmann támadóbb felfogású magyarokra számít Düsseldorfban
ĀA Németország–Magyarország találkozó szombaton 20.45-kor kezdődik
Ádám és Bolla is komoly erőpróbákra számít
ĀMarco Rossi szövetségi kapitány csapata szombaton 20.45-kor lép pályára a németek vendégeként Düsseldorfban
Varga Roland Paksra igazolt
ĀA 24-szeres válogatott játékos a Sepsi OSK együttesétől érkezik a Magyar Kupa-győztes gárdához
Rekordmennyiségű játékosigazolás volt a nyáron
ĀA FIFA közlése alapján világszinten 11 ezer nemzetközi klubváltás történt az elmúlt hónapokban
Tömegével hagyták el a stadiont a Manchester United szurkolói + VIDEÓ
ĀSzoboszlai Dominik ismét nagyszerű játékkal járult hozzá a 3–0-s győzelemhez
