Nyolc ország állami gondozásban élő fiataljai futballoznak Kecskeméten
ĀMagyarországot ezúttal Debrecen, Tolcsva, Komádi, Somogyvár, Kiskőrös és Mátészalka csapata képviseli
ĀMagyarországot ezúttal Debrecen, Tolcsva, Komádi, Somogyvár, Kiskőrös és Mátészalka csapata képviseli
ĀRose tavaly ősszel vette át az RB Leipzig irányítását
ĀEgy magyar játékos háromszor annyiba kerül, mint egy külföldi
ĀMindhárom játékos főszereplője volt a 44 év szünetet követő Európa-bajnoki kijutásnak
ĀA győztes gólt a második félidő elején a montenegrói Stefan Loncar szerezte
ĀA Fradi kieséséről is beszélt a miniszterelnök
ĀA 33 éves középpályás arab csapatánál állítólag 700 ezer fontot keres majd hetente
ĀTámadószellemű ellenfélre számítanak
ĀA válogatott szövetségi kapitánya szerint Szalai Attila várhatóan sokat fog fejlődni taktikailag a Hoffenheimnél
ĀSzalai Attila négyéves szerződést írt alá
ĀAz adásvezető ezen a ponton elkapcsolt a helyszínről
ĀA szaúdi együttes 300 millió eurós ajánlatot tett a Paris Saint-Germainnek
ĀA mérkőzést lefújta a játékvezető
ĀA Kolozsvárral 2018/2019-ben bajnoki aranyérmet is szerzett
ĀA miniszterelnök a bajnoki mérkőzést nézte meg Sepsiszentgyörgyön
ĀKerkez elárulta, a nyáron kinevezett spanyol vezetőedzőnek, Andoni Iraolának is nagy szerepe volt az átigazolásában
ĀKlopp szerződése 2026-ig szól a hatszoros BL-győztes angol klubnál
ĀA 19 éves játékos tavaly januárban szerződött az AC Milantól a holland AZ Alkmaarhoz
ĀAki külső szemlélőként nézte a mérkőzést, az egyenlő erők küzdelmét láthatta. Pontosan ennyire elegendő a szív, az akarat, hogy egy nagyobb erővel is szembeszállhat
ĀAz osztrák Christoph Freund elődjét annak ellenére menesztették, hogy a Bayern sorozatban 11. alkalommal is megnyerte a német bajnokságot
ĀA szaúdi al-Nasszr portugál futballsztárja szerint az európai labdarúgás sokat veszített minőségéből
ĀKlimovics 2014-ben fehérorosz bajnokságot, majd a következő évben Fehérorosz Szuperkupát nyert
ĀA Bournemouth 15. helyen zárta a Premier League legutóbbi kiírását
ĀA 28 éves futballista 2015 és 2017 között erősítette a Ferencvárost
ĀMár becenevet is adott a fiatal futballistának
ĀA katari világbajnokság megnyerésével már beteljesítette a céljait