Eldőlt, ki lesz Szoboszlaiék edzője
ĀArne Slot, a Feyenoord edzője fogja átvenni Jürgen Klopp helyét
ĀArne Slot, a Feyenoord edzője fogja átvenni Jürgen Klopp helyét
ĀKissé zavart a légkör a Liverpool FC labdarúgócsapatában
ĀNégy évtizeden át közvetített sporteseményekről Gulyás László
ĀA munkanélküli portugál sztáredző feltűnt a Liverpool mérkőzésén
ĀA kritikák ellenére voltak többen is, akik megvédték a magyar válogatott csapatkapitányát
ĀA kék-feketék egészen elképesztő veretlenségi sorozatot produkáltak
ĀKohómérnök és a csepeli futball mindenese, úgy hozzátartozik a kerülethez, mint a szikratávíró emlékműve
ĀA Vörösök az elmúlt héten két fontos mérkőzésen is vereséget szenvedtek
ĀAmennyiben létrejön a klubváltás, akkor a Herthától két Dárdai is távozik a nyáron
ĀA két csapat 2020 őszén a BL csoportkörében találkozott egymással, akkor mindkét összecsapáson vendégsiker született
ĀSzoboszlai Dominik játéka nem először ihlette meg a rajongókat
ĀAz idény végén, kilenc év után távozik Klopp
ĀA francia és a katalán együttes a 2012/2013-as idény óta negyedszer csap össze a legrangosabb európai kupasorozat egyenes kieséses szakaszában
ĀA Diósgyőr elleni összecsapást még a 21. fordulóból halasztották el
ĀA vendégek ezzel megszakították ötmeccses nyeretlenségi sorozatukat
ĀA zöld-fehérek így nyolc pontra növelték előnyüket
ĀA focista labda nélkül is nagyon ügyes
ĀA hat év múlva sorra kerülő, 48 csapatos vb rendezését az észak-afrikai ország Spanyolországgal és Portugáliával közösen kapta meg és
ĀDajka László számára változatlanul igen fontos a Honvéd, s ha teheti, ott van a csapat mérkőzésein