Rémes képes
ĀFRICSKA. Jött a szép új világ, hozzá nem értő, de viselkedni még annyira sem tudó műértőkkel
ĀFRICSKA. Jött a szép új világ, hozzá nem értő, de viselkedni még annyira sem tudó műértőkkel
ĀAz utóbbi években a folyosón az Uffizi jelentős önarcképgyűjteményét állították ki
ĀAz adminisztrációs hiba, amely örök szabadságot hozott egy olasz falunak
ĀKözel három éven keresztül, a szabad ég alatt, gyakran étlen-szomjan, esőben, időnként néhány órát aludva dolgozott
ĀA firenzei ügyészek szerint Fedoricsev, a Fedcom csoport alapítója az Ukrajnában illegálisan szerzett jövedelméből vásárolt fel ingatlanokat Firenzében
ĀHamász-közeli csoport vállalta magára az akciót, amelyet a tettesek Európának szánt figyelmeztetésnek neveznek
ĀA város szüzességének visszaállításáról is szó esett
ĀSZOBAKATEDRA. Bőröndöt nem vittünk, maradt a hátizsák – illúziója az ifjúságnak, mikor egy hátizsákkal képesek voltunk bejárni Európa nyugati felének a felét
ĀIsmét vandalizmus ért egy ikonikus olasz műemléket Firenzében
ĀSZOBAKATEDRA. Mielőtt belépnénk a firenzei San Marco-kolostorba, azt kérdezzük, hogy miért szentelünk figyelmet a reneszánsznak, s miért érdeklődünk az egyházi művészet iránt
ĀSZOBAKATEDRA. Noha nem adatott meg, hogy délelőttönként az Uffizibe látogassak, a témát (mert Firenze maga a „téma”) minden nap követtem, s vele az Angyali üdvözlet ábrázolásait
ĀSZOBAKATEDRA. A reneszánsz, vallásos témájú képek ezreit hozva létre, a természetben az isteni Szépség dicsőítésével együtt a gondolatot is fölszabadította a dogmák szigorú követése alól
ĀSZOBAKATEDRA Elidőzök az Angyali üdvözlet előtt, a kiforrott Botticelli műve 1490-ből, ám az első valóban mérföldkőnek számító, az érett reneszánsz világszemléletet magába ötvöző Primavera jó egy évtizeddel korábbi
ĀSZOBAKATEDRA. Georg Simmel állítja Firenzéről, hogy itt értjük meg, miért ebben a városban született a reneszánsz, mely először érzékelte: minden szépség és jelentés, amit a művészet keres
ĀA helyiségekben összesen 225, a 15. századtól napjainkig készített festmény, szobor, installáció és grafika kapott helyet
ĀA kétszeres olimpiai és világbajnok Faith Kipyegon az atlétikai Gyémánt Liga-sorozat harmadik, firenzei állomásán érte el minden idők legjobbját
ĀAz egyik szülő egyenesen pornográfnak minősítette a reneszánsz művet
ĀBotticelli műve sem tetszett a gyér eszű amerikaiaknak
ĀSzélsőséges klímaaktivisták festették össze a híres Palazzo Vecchio homlokzatát
ĀAz olasz filmrendező gyászszertartását kedden tartják