Portréfilm a rimaszombati főorvosról a Mi, magyarok filmklub műsorán
ĀHiányokból építkező élet
ĀHiányokból építkező élet
ĀA Licorice Pizza egyfajta óda az ifjúsághoz, a hetvenes évekhez és a szerelemhez két fiatal felnövéstörténetén keresztül – Paul Thomas Anderson nem követ divatokat
ĀAz őszinteség kiemeli a gyász dermedtségéből a film főszereplőit, akik a Ványa bácsi történetén keresztül tanulják meg elfogadni sorsukat
ĀA 27 perces film alapjául az előadóművész tavaly megjelent kötete, az Ezt nem lehet megúszni két novellája, A taxis és a Magunkra maradtunk szolgált
ĀA Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmoperatőr, rendező, a nemzet művésze, a magyar és egyetemes filmtörténet meghatározó alakja kilencvenhárom éves volt - Emberi Erőforrások Minisztériuma saját halottjának tekinti
ĀChris Rock a színész beteg feleségének hajhullásával viccelődött +VIDEÓ
ĀA Frank Herbert klasszikusából részben Magyarországon forgatott filmet négy kategóriában díjazták a gálán
ĀAz Uránia Nemzeti Filmszínházban március 31-én Mi, magyarok címmel heti rendszerességű vetítéssorozat kezdődik a Magyarság Háza Filmklub Extra keretében
ĀNyolcvanperces dokumentumfilm mutatja be Esterházy János gróf munkásságát, szenvedéstörténetét és meghurcoltatásának utóéletét
ĀA legújabb Batman-film egy sötét, depresszív alkotás, amely az igazságosabb és tisztességesebb társadalmak lehetőségeit keresi
ĀA 2006-os őszödi beszéd utáni véres utcai és botrányos belpolitikai eseményeket feldolgozó politikai krimit 21 órakor vetíti a TV2 +ELŐZETES - A baloldal fenyegetőzése ellenére egyetlen bírósági per sincs az ElkXrtuk miatt
ĀHuszonkettedik alkalommal szól a francia nyelvről a március, és idén ismét élőben rendezik meg filmfesztivált: tíz nap alatt huszonhárom alkotást láthatunk
ĀKenneth Branagh azt üzeni legújabb Agatha Christie-feldolgozásában, nem szabad félnünk a saját érzéseinktől és erőnktől, hanem meg kell tanulnunk bánni velük
ĀÁtadták a francia Oscart
ĀKenneth Branagh új alkotása, a Belfast túlzás nélkül az idei év egyik, ha nem a legjobb filmje – Katartikus családtörténet a hatvanas–hetvenes évek zűrzavarában
ĀDominik Graf új filmje, az Erich Kästner regényéből készült Fabian – A vég kezdete hitelesen mutatja be a két világháború közti korszakot, de a színészek nem remekelnek
ĀIsmeretterjesztő film mutatja be rekonstruált jelenetekkel, hogyan számolt le ellenségeivel a Rákosi Mátyás-féle kommunista párt
ĀA készülő mű alapjául Richard McGuire képregénykönyve, a Here (Itt) szolgál
ĀAz Alcarràs című spanyol–olasz alkotás nyerte a 72. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál legjobb filmjének járó elismerést a tegnap esti ünnepségen
ĀEgy internetes szélhámos elképesztő történetét mutatja be a Netflix dokumentumfilmje – A Tinder-csaló a digitális korszak társadalmi problémáira is rávilágít
ĀA művészet templomai sorozat legújabb részében hosszú perceket tölthetünk el a Galleria Borghese termeiben, Bernini élettel teli márványainak bűvöletében
ĀIzgalmas színfolt a magyar alkotás
ĀKét, már több mint százéves magyar némafilm várja, hogy hangot adjanak nekik
ĀPedro Almodóvar új korszakot kezdett: legfrissebb alkotása hatalmas meglepetés – Érzékeny és pattanásig feszített film a Párhuzamos anyák, remek színészi alakításokkal
ĀA bűn és bűnhődés, a felemelkedés és bukás jól ismert dinamikáját mutatja be legújabb filmjében Guillermo del Toro
ĀA színésznő hosszú évek óta betegeskedett, 2001-ben vissza is vonult a filmezéstől
ĀEgy virtuális valóságba helyezte legújabb animációs filmje cselekményét Mamoru Hosoda rendező
ĀHatszor jelölték Oscar-díjra