Századvég: Decemberben javult a magyar háztartások konjunktúraérzete
ĀA havi rendszerességű felméréshez ezer vállalatvezetőt, illetve ezer felnőttet kérdeznek meg a gazdasági helyzetről és a várakozásaikról
ĀA havi rendszerességű felméréshez ezer vállalatvezetőt, illetve ezer felnőttet kérdeznek meg a gazdasági helyzetről és a várakozásaikról
ĀMintegy négy órát töltenek telefonjuk képernyője előtt egy átlagos napon a 16–35 évesek
ĀA nyitott határok évtizedei egy mélyen megosztott társadalmat hagytak maguk után
ĀMegvizsgálták, és a tartós használatuk meglehetősen káros
ĀA változás részben szezonális hatásokkal magyarázható
ĀA Nézőpont szerint minden adott a fogyasztás bővüléséhez: a háztartások erre szánt forrásai egy év alatt megnövekedtek
ĀA Fidesz–KDNP szavazótábora az árvíz előtti héthez képest kettő százalékponttal, 47 százalékra emelkedett
ĀIjesztőnek bizonyult az információ
ĀA kormánypártok támogatottsága 45 százalékos azoknál, akik részt vennének egy most vasárnapi országgyűlési választáson
ĀMagyarország élen járó szerepre törekszik a tiszta forrásból megtermelt energia termelésében és tárolásában
ĀMintegy félmillióan tapasztalják meg hosszabb-rövidebb ideig
ĀSir Keir Starmer miniszterelnök hangsúlyozta, a lehető legjobb kapcsolatrendszert kell kialakítani az EU-val
ĀA felmérés szerint egyidejűleg csökkent azoknak az aránya, akik kimondottan hatékonynak érzik az otthoni munkavégzésüket
ĀA roamingforgalom a nyaralás időszakát jelentő harmadik negyedévben kiugróan magas
ĀHarris kampánystábja óriási összegű adományok beáramlásáról számolt be
ĀA csökkenő vásárlóerő problémaként merül fel
ĀA németek csaknem nyolcvan százaléka szerint megbukott a kormányuk, és már ellenzik a tömeges bevándorlást
ĀJúlius 4-én tartják a nagy-britanniai parlamenti választásokat
ĀFő pozitívum a költséghatékonyság