Az Egyesült Államokban megnevezték Biden elnökválasztási versenyből való kilépésének feltételét
ĀAz amerikai elnökválasztást 2024. november 5-én tartják
ĀAz amerikai elnökválasztást 2024. november 5-én tartják
ĀAz oroszok több csatornán is folyamatosan egyeztetnek az amerikaiakkal
ĀKatonai tisztviselők is Jermakot hibáztatták Valerij Zaluzsnij tábornok februári menesztésének megszervezéséért
ĀA legfrissebb felmérések szerint még a republikánus táborban is vannak, akiket elbizonytalanított az esküdtszék döntése
ĀKennedy és Lincoln pályafutásának ellentmondásos hasonlóságai
ĀA volt elnök szerint az Egyesült Államok nagy bajban van, és könnyen belesodródhat a harmadik világháborúba
ĀAz eset nem okozott biztonsági kockázatot
ĀAz USA-nak időre van szüksége, hogy eldöntse, mit tud küldeni
ĀA Fehér Ház elutasította, hogy úgy segítsenek Ukrajnának, mint Izraelnek
ĀAmerikai illetékesek szerint az iráni támadás tudatosan és célzottan izraeli emberek élete ellen irányult, az iráni tájékoztatással kapcsolatban az hangzott el, hogy svájci közvetítéssel jutott el az üzenet Washingtonba
ĀJames David Vance amerikai szenátor szerint abszurd az egész helyzet
ĀAz elnöki hivatal szóvője úgy véli, a bevándorlók fontos munkát végeznek
ĀUgyancsak húsvéthoz kapcsolódó politikai vitához vezetett, hogy Joe Biden elnök idén március 31-re, vasárnapra hirdette meg a transzneműek napját
ĀA Fehér Ház továbbra is ellenzi a hadműveletet addig, amíg Izrael nem mutat be a településen tartózkodó civilek védelmére vonatkozó, hiteles tervet
ĀAz előválasztások közül kiemelt figyelem övezi Georgia államot, amelyet úgynevezett csatatérállamként emlegetnek az elnökválasztás szempontjából, és a várakozások szerint döntő lehet a novemberi választáson
ĀA miniszterelnök és a republikánus elnökaspiráns megegyezett, hogy a visszatérése után új lendületet adnak az amerikai–magyar kapcsolatoknak
ĀKorábban történelmi napnak nevezte február 26-át Ulf Kristersson svéd miniszterelnök
ĀA NATO jelenlegi főtitkára 2024 októberéig tölti be a tisztséget
ĀSokaknak feltűnt már, hogy az Egyesült Államok elnökével nincs minden rendben
ĀAz ukrán hadsereg kénytelen gondosan beosztani a fogyó lőszereit
ĀAz amerikai erők pénteken intéztek légicsapás-sorozatot Teheránnal szövetséges milíciák iraki és szíriai támaszpontjai ellen
ĀÚgy tűnik, tényleg megvált a hadserege parancsnokától az ukrán elnök
ĀAz USA gazdasági helyzete és a Bidenomics kudarca
ĀA Tower 22 helyőrség ellen végrehajtott támadásban a három amerikai halálos áldozat mellett több mint 40 katona szenvedett sebesüléseket, akik közül 9-et légi úton a németországi Landstuhl katonai kórházába szállítottak át, mindegyiküket stabil állapotban
ĀAz újrázni készülő exelnök alkalmassági vizsgához kötné a Fehér Ház új vezetőjének beiktatását
ĀA megbeszélés része annak az erőfeszítésnek, hogy nyitva tartsák az amerikai-kínai kommunikáció csatornáit
ĀA középnyugati államban tartják a Republikánus Párt elnökjelölt-aspiránsai első megmérettetését hétfőn helyi idő szerint este hét órától