Szétosztja Trump Bidenék dollármilliárdjait az amerikaiak között
ĀÖtezer dollárt adna minden amerikai állampolgárnak
ĀÖtezer dollárt adna minden amerikai állampolgárnak
ĀA woke-gépezet várhatóan Európába helyezi át tevékenysége súlypontját – írja elemzésében az Alapjogokért Központ
ĀTrump újabb jelöltje szerezte meg a bizalmat
ĀElon Musk, az adminisztráció kormányzati hatékonyságért felelős tisztségviselője a múlt hónapban már figyelmeztetett
ĀMost rettegik a világ progresszívjei az egykor általuk igazi Vasemberként ünnepelt techgurut
ĀAz Izrael elleni vádak is szerepet játszottak a döntés meghozatalakor
ĀElon Musk munkáját is méltatta az elnök
ĀA korábbi budapesti nagykövetnek új munkahelye lett
Ā„Kössünk az amerikaiakkal egy tekintélyes méretű gazdasági megállapodást”
ĀEltávolították a volt amerikai nagykövet beszédeit a budapesti nagykövetség honlapjáról
ĀMarco Rubio amerikai külügyminiszter nem utazik Johannesburgba a G20-ak külügyminiszteri értekezletére
ĀTrump új alapelve a geopolitikai átrendeződéseket és a klímaváltozást is figyelembe veszi
ĀBőséges lehetőségek állnak rendelkezésre
ĀAz amerikai elnök többször kritizálta az EU lassú működését
ĀTucker Carlson szerint az Egyesült Államok minden erejét bevetette, hogy konfrontálódjon
ĀA terv olyan terrorista lehetőségeket is előirányzott, mint egy polgári repülőgép elleni támadás
ĀA Bloomberg szerint Donald Trump újabb Oroszország-ellenes szankciókat vezetne be
ĀA demokraták szerint nincsen vezetői tapasztalata
ĀTrump azt mondta, hogy Grönlandnak az Egyesült Államok részévé kell válnia
ĀA Kennedy fivérek és Martin Luther King meggyilkolása ügyében is tisztábban láthatunk