Feldman Zsolt: A gazdák továbbra is előlegként kaphatják meg az uniós támogatásokat
ĀSzámos magyar javaslatot terjesztettek elő az agrárminiszterek szerdai videokonferenciáján
ĀSzámos magyar javaslatot terjesztettek elő az agrárminiszterek szerdai videokonferenciáján
ĀMagyarország az egyik legstabilabb uniós tagállam, derül ki a XXI. Század Intézet kutatásából
ĀA hírt Von der Leyen jelentette be, aki elmondta azt is, hogy ehhez szükséges még az EU-tagországok pénzügyminisztereinek jóváhagyása
ĀÍgy próbálják segíteni a koronavírus-járvány okozta károk mérséklését
ĀHosszú küzdelemre kell felkészülni a gazdaságot érintő negatív hatások sikeres orvoslása érdekében - jelentette ki Mario Centeno, az eurócsoport elnöke
ĀA kormányfő jóknak, dinamikusaknak nevezte a magyar-moldáv kapcsolatokat
ĀAz uniós intézmények vezetői nem értenek egyet a tilalommal
ĀMindaddig nyitva marad Törökország határa, ameddig az EU nem teljesíti összes vállalását
ĀBár az Isztambuli Egyezmény hivatalosan a nőket ért erőszak elleni fellépésről szól, valójában a mérgező gender-ideológiát emelné a jog szintjére az azt elfogadó országokban - mutat rá az Alapjogokért Központ közleménye
ĀAzzal, hogy Athén jelezte, nem veszi figyelembe az Európai Unió alapító szerződését és a genfi egyezményt, nyíltan megsérti a nemzetközi jogot és az unió alapító szerződésébe foglalt értékeket - közölte a török elnök
ĀAz EU külügyminiszterei közös nyilatkozatban szólították fel Ankarát, hogy ne terjessze azt a hamis információt a migránsok felé, miszerint Európa határai nyitva állnak előttük
ĀA honvédelmi miniszter az EU védelmi minisztereinek informális tanácskozásán vesz részt
ĀNyilatkozatot fogadtak el szerdai rendkívüli ülésükön az európai uniós belügyminiszterek
ĀA török elnök megvádolta Görögországot, hogy elsüllyeszti a menekültek csónakjait - Athén cáfol - Az EU Erdogant kéri, hogy ne támogassa a menekültek mozgását a határ felé
ĀA külgazdasági és külügyminiszter szerint az Európai Unió megerősödéséhez szükség van erre
ĀLondon átfogó kétoldalú szabadkereskedelmi megállapodást szeretne
ĀA parlamenti államtitkár szerint közelebb vagyunk ahhoz, hogy nagyot lépjünk előre az integrációban, mint bármikor
ĀAz európai parlamenti képviselő továbbá anyagi támogatására szólította fel az Európai Uniót
ĀAz egyik oldalon állnak, akik azt gondolják, létezhet olyan demokrácia, amely a korlátlan szabadságra épül, a másik oldalon azok, akik szerint a demokrácia a rend és a szabadság egyensúlyára épülhet csak - fogalmazott a házelnök
ĀA jegybank elnöke szerint nem fair, hogy Nyugat-Európa sokat nyer a térség negatív profitmérlegével, de ennél is többet a több millió képzett munkavállalóval
ĀMagyar Levente közölte: a kormány úgy döntött, hogy konkrét lépéseket tesz a kétoldalú kapcsolatok erősítésére
ĀAz Európai Unió el kell ismernie azoknak a tagállamoknak a teljesítményét, amelyek eddig átlagon felül teljesítettek a klímavédelem területén
ĀCharles Michel az új, 2021 után érvényes hétéves költségvetésben a korábban javasolt 10,1 milliárd euró helyett 21,9 milliárd euróra növelné a a határvédelemre és a bevándorlás kordában tartására szánt forrásokat
ĀA magyar kormány megtette a szükséges intézkedéseket, operatív törzset hozott létre, cselekvési tervet fogadott el, amelyet végre is hajt - húzta alá Szigeti Szabolcs
ĀAz unió akkor lehet hiteles, ha tartja magát az eredményen alapuló bővítési folyamatra vonatkozó ígéretéhez - közölte Várhelyi Olivér
ĀAz ország csak akkor lehet sikeres, ha mindenki ezért dolgozik, így az ellenzéknek is mindent meg kell tennie az ország sikere érdekében - mondta el az Európai Bizottság bővítésért és szomszédságpolitikáért felelős biztosa
ĀSzijjártó Péter a moldovai fővárosban jelentette be a megállapodást, ami szerint a külügyminisztérium két diplomatát delegál Chisinauba
ĀEdinburgh ugyanakkor nem számíthatna automatikus visszavételre
ĀVideóval búcsúztatta az unió főtárgyalója az Egyesült Királyságot
ĀAz Egyesült Királyság január 31-én éjféltől már nem lesz az EU tagállama - Juncker: Ha Nagy-Britannia ismét be akar lépni, az EU visszafogadná