Brüsszel továbbra is nyomást akar gyakorolni a magyar bevándorláspolitikára
ĀHollik István szerint az Európai Unió Bíróságának főtanácsnoki indítványa egy újabb bizonyíték erre
ĀHollik István szerint az Európai Unió Bíróságának főtanácsnoki indítványa egy újabb bizonyíték erre
ĀA vallási közösségek egész Európában komoly emberi és intézményi erőforrásokat mozgósítanak a szükséget szenvedők megsegítésére - mutatott rá Hölvényi György
Ā„Brüsszel Magyarország démonizálásával többet foglalkozik, mint a jogállamiság tiszteletben tartásával”
ĀA magyar gazdaság exportorientált, ezért arra van szükségünk, hogy minél kevesebb akadály nehezítse a kereskedelmet - mutatott rá a tárcavezető
ĀA Magyarország és a közép-európai térség az Európai Unióban, az Európai Unió a világban című pályázat győzteseit díjazta a parlamentben Varga Judit
ĀAz Európai Unió Bírósága megsemmisítette a 2017-es jogszabályt, pedig a kormány szerint jogos elvárás a társadalom részéről, hogy a szervezetek átláthatóan működjenek
ĀPlenáris ülésen tárgyalt az Európai Parlament a turizmus jövőjéről
ĀA válságra tekintettel el kell törölni az állami beruházásösztönzés 800 ezer eurós korlátját - fogalmazott Szijjártó Péter
ĀA koronavírus-járvány az EU történetének legnagyobb kihívása, amelyet egyetlen tagállam sem tud megválaszolni egyedül - jelentette ki a kancellár
ĀEgyre mélyebbnek mutatkozik az ellentét a római kormány és az ellenzék, valamint a kormánykoalíciót alkotó erők között is
ĀA járvány utáni helyzetben munkahelyeket kell teremteni, mondta a miniszer
ĀHazánk továbbra is vonzó nemzetközi befektetési célpont
ĀEurópának fontos, hogy szoros kapcsolatban álljon az Egyesült Államokkal a mindkét fél számára aggodalomra okot adó gazdasági átrendeződés és a világpolitikai események miatt - jelentette ki Josep Borrell
ĀA külügyminiszter szerint fontos lenne, hogy az uniós intézmények ne érezzék feladatuknak az amerikai belpolitikai folyamatok folyamatos kommentálását
ĀBoris Johnson brit miniszterelnökkel tárgyaltak az európai uniós intézmények vezetői
ĀVarga Mihály: Az 50 milliárd eurós kohéziós többletforrás 65 százalékát négy déli tagállam kapná, és csak 12 százalékát a visegrádi országok
Ā„Az EU-nak meg kellene engednie, hogy a tagállamok saját költségvetésükből 800 ezer eurónál több támogatást is adhassanak munkahely-teremtő beruházásokhoz”
ĀAz egészségügyi hatóságok szerint nincs egyértelmű indok az Európai Unión belüli utazások további korlátozására
ĀA testület hatályon kívül helyezte az EB adóintézkedést felfüggesztő határozatát - közölte Varga Judit
ĀA világot fenyegető veszéllyel szemben ideje közös megoldásokat találni, és megerősíteni a nemzetközi együttműködést - húzta alá Ursula von der Leyen és Josep Borrell
ĀSzijjártó Péter szerint az európai országoknak nem kellene úgy tenniük, mintha nem akarnának jó kapcsolatot Kínával
Ā„A jelenlegi nukleáris kapacitások fenntartása és jövőbeni fejlesztése alapvető feltétele a klímasemlegesség elérésének”
ĀA tervek alapján Magyarország az alapból 8,1 milliárd euró vissza nem térítendő támogatást és 6,9 milliárd euró hitelt kapna
ĀVárhatóan már június 20-án megszűnik a veszélyhelyzet hazánkban
ĀTiltakozik az Agrárkamara
ĀNyílt levél a hatékony Facebook-szabályozás megteremtése érdekében
ĀAnna Wellisz: Az EU válik döntőbíróvá abban, hogy ki szabad és ki nem, miközben az Európában két legsikeresebb jobbközép kormány vezette Magyarországot és Lengyelországot autokratikusnak minősítették
ĀMinden megteszünk, hogy megakadályozzuk az izraeli-palesztin konfliktus további elmérgesedését - szögezte le Josep Borrell
ĀHárom évig terjedő szabadságvesztéssel vagy pénzbüntetéssel is sújthatják, aki nyilvánosan megrongálja az EU lobogóját
ĀMagyarország polgárai nem támogatják Európa eladósítását