Bemutatjuk a labdarúgó Eb helyszíneit
ĀBudapesttől Londonig 11 városban rendeznek meccseket, mindenhol lehetnek szurkolók a lelátón, de csak a Puskás Arénában engedélyezték a telt házat
ĀBudapesttől Londonig 11 városban rendeznek meccseket, mindenhol lehetnek szurkolók a lelátón, de csak a Puskás Arénában engedélyezték a telt házat
ĀA 2016-ban már alkalmazott gólvonal-technológia után újabb technikai eszköz áll a bírók rendelkezésére
ĀNői játékvezető is közreműködik holnap a torna római nyitómérkőzésén – a francia szövetségi kapitány reménykedik Benzema felépülésében
ĀEgyedi hangulat és különleges panoráma találkozik a Várkert Bazár szurkolói teraszán
ĀA 2014-es világbajnok veteránok vezérletével a német válogatott az elmúlt két év legfölényesebb győzelmével hangolt a pénteken kezdődő Európa-bajnokságra
ĀMarco Rossi próbálgathatta a magyar válogatott keretét, nagy helyzetek mindkét oldalon adódtak, de 0-0 az eredmény az írek ellen
ĀEgyetért az MLSZ azzal, hogy az UEFA és a FIFA szabályai nem engedik a politizálást a pályán és a stadionban sem
ĀA kapitány az Európa-bajnoki rajt előtti utolsó felkészülési mérkőzésen jobb játékot vár csapatától, mint a Ciprus elleni összecsapáson
ĀA hollandok nagyszerű főpróbát tartottak, a fiatalok is főszerepet kaptak
ĀCsupán tizennégyezer szurkoló láthatja majd Münchenben a magyar válogatott harmadik, a németek elleni csoportmérkőzését
ĀA német válogatott sok helyzetet alakított ki, de nem tudta legyőzni a dánokat az utolsó előtti felkészülési mérkőzésén
ĀA kormány a nemzetközi tapasztalatokat figyelembe véve döntött a közelgő nemzetközi sportesemények megrendezésének szabályairól
ĀGera Zoltán másodedzőként csatlakozik a magyar válogatott stábjához
ĀA Real Madrid támadója 2015 után húzhatja fel újra a címeres mezt
ĀNégy lehetséges forgatókönyvvel készül az UEFA, félházas vagy legrosszabb esetben zártkapus meccsek is elképzelhetőek
ĀA járvány miatt szintén leállított nemzetközi kupasorozatokat viszont idén nyáron befejezhetik