Még közel sem ért véget az ítéletidő + VIDEÓ
ĀMásodfokú riasztást adtak ki hevesebb zivatarok miatt
ĀMásodfokú riasztást adtak ki hevesebb zivatarok miatt
ĀAz áldozatok között 28 gyermek is van
ĀDélnyugaton csak lassan csökken a felhőzet, sőt a határ mentén tartósan borult maradhat az ég
ĀKöztudott, hogy összefüggés van az időjárás változása és a térdfájdalom között
ĀAz indiai meteorológiai szolgálat szombatig zivatarokkal, villámlással és viharos széllökésekkel járó, heves esőzésekre számít
ĀRuud és Nisikori megszenvedett a sikerért, Marozsán Fábián hétfőn, Bondár Anna pedig kedden kezdi meg szereplését
ĀCsökken a felhőzet, változóan felhős idő várható, de főként északon maradhatnak erősen felhős tájak, időszakok is
ĀA változóan, időszakosan erősen felhős idő mellett hosszabb-rövidebb időre kisüthet a nap, majd a déli óráktól északnyugat felől frontális felhőzet és csapadékzóna érkezik
ĀEleinte még jobbára erősen felhős vagy borult lesz az ég, később nyugat felől szakadozásnak, vékonyodásnak indul a felhőzet
ĀA köd, illetve rétegfelhőzet reggel még terjeszkedik, majd ezt követően a látási viszonyok fokozatosan javulnak
ĀA légkör elektromos töltése rendkívül érzékeny és szélsőséges változásokra képes
ĀOlyan változás kezdődött az Északi-sarkon, amelyet mindannyian érezni fogunk
ĀFőként hazánk északi és keleti felében indul erősen felhősen vagy borultan a nap
ĀHétfőn országszerte napos idő várható kevés fátyol- és gomolyfelhővel, csapadék nélkül