„A magyarság sorsa múlik iskoláinkon”
ĀÚj épülettel gazdagodott marosvásárhelyi Református Kollégium és Bolyai Farkas Elméleti Líceum
ĀÚj épülettel gazdagodott marosvásárhelyi Református Kollégium és Bolyai Farkas Elméleti Líceum
ĀÚgy véli, a magyar közösség sajátos problémáit csak magyar jelölt tudja megjeleníteni
ĀZsigmond Barna Pál: Mi magyarok ma is itt vagyunk, azok, akik itt élnek és azok, akik otthonról hazajönnek
ĀKolozsvári Magyar Napok, immáron tizenötödszörre. Kós Károly unokái fogadnak, a Majális utcában a budapesti IdőJel Kiadó szépséges reprint kiadványát, Kós Károly Régi Kalotaszeg című csodaművét mutatják be
ĀErdélyben is szakképzett munkaerőre van szükség, és arra, hogy a térségnek versenyképes, magyar identitástudattal rendelkező fiatalsága legyen
ĀA KDNP-s politikus a Kolozs megyei szórványtelepülés református gyülekezeti otthonának az avatóünnepségén vett részt.
ĀA város legrégebbi köztéri alkotása a magyar közösség és az egyházak összefogása révén évtizedes száműzetés után került vissza eredeti helyére
ĀA résztvevők egy része gyalog zarándokolt el az emlékhelyre
ĀAsztalos Csaba: A magyarellenesség lappangva mindig megvan Romániában, de csak akkor veszik elő a románok, ha valamilyen hasznuk van belőle
ĀA település története az egész erdélyi magyar közösség számára figyelmeztetés