Musk: Ukrajnának meg kellett volna állapodnia Isztambulban
ĀMár régen véget érhetett volna az öldöklés
Csapásmérés Odesszára
ĀHárom robbanás történt az ukránok egyik legfontosabb parancsnokságánál
Musk szerint Zelenszkij terve őrültség
ĀAz Egyesült Államok most egymilliárd dolláros csomagban folytatja a fegyverszállítást Ukrajnának
Musk: A háború úgyis elkezdődik, akár akarjuk, akár nem
ĀSzerinte előbb-utóbb polgárháború lesz Nyugaton
Tesla: 55 százalékkal esett a negyedéves profit
ĀA Tesla adózott eredménye 1,1 milliárd dollárra csökkent az első három hónapban az egy évvel korábbi 2,51 milliárd dollárról, közben a bevétele kilenc százalékkal, 23,33 milliárd dollárról 21,3 milliárd dollárra csökkent
Csaknem négyezer autót hív vissza a Tesla
ĀMint kiderült, a gázpedál körüli gumipárna meglazulhat, és leszoríthatja azt
Elon Musk: A befolyásolási kísérletek nyugatról jönnek
ĀNémetország nincs egyedül a Moszkva befolyásával kapcsolatos vádakkal
Vizsgálatot indított Elon Musk ellen a brazil legfelsőbb bíróság
ĀMusk több olyan profilt is újraaktivált, amelynek a felfüggesztését a bíróság elrendelte
Ukrán rémálom jöhet a visszavonulás után
ĀElon Musk jóslata egybeesik Zelenszkij kétségbeesésével
Elon Musk fontos dologra figyelmeztet
ĀAz üzletember felemelte a szavát a demokrata kormányzással szemben
Elon Musk szerint Biden szabotálta az orosz–ukrán békemegállapodást
ĀA milliárdos rendszeresen kifejti véleményét a háborúval kapcsolatban
Elon Musk szabadon felhasználhatóvá teszi a ChatGPT riválisát
ĀA bejelentés néhány nappal azután történt, hogy Elon Musk pert indított a ChatGPT-t készítő OpenAI start–up ellen
Elon Musk: „A világ legbutább ökoterroristái” okozhatták a Tesla németországi üzemének áramszolgáltatását megszakító tüzet
ĀA hatóságok gyújtogatásból indulnak ki, és vizsgálnak egy ez ügyben küldött e-mailt
Az FDA aggasztó problémákat talált Musk Neuralink állatkísérleti laboratóriumában
ĀJelenleg is fogadják a jelentkezéseket az emberi klinikai vizsgálatokra
Elon Musk beperelte az OpenAI-t
ĀA benyújtott keresettel a milliárdos éppen azzal a start-uppal kerül összetűzésbe, amelynek egykoron a társalaptója volt
Így él most a páciens, akinek chipet ültettek az agyába
ĀA jövőben az új technológia gyógyír lehet a kóros elhízásra, az autizmusra, a depresszióra vagy a skizofréniára is
Musk Avgyijivkáról: Minél tovább tart ez, annál jobb lesz Oroszországnak
ĀA dél-afrikai milliárdos 2022 óta tűzszünetre szólít fel Ukrajnában
Elon Musk üzent az olaszoknak: kövessétek Magyarország példáját!
ĀA techmilliárdos szerint egyetlen megoldás létezik a problémára
„Semmi esély rá, hogy Oroszország veszít Ukrajnában”
ĀElon Musk techmilliárdos szerint esélytelen, hogy az oroszok maradjanak alul a konfliktusban
Oroszország arab országokban vásárol Starlink-terminálokat
ĀA Kreml szerint a Starlink-terminálok nincsenek hitelesítve Oroszországban