Hősként fogadták hazájában a NOB új elnökét
Ā„Áttörtük a korlátokat!” – fogalmazott az Olimpiai Bizottság első női és első Afrikában született vezetője
Joe Biden jelezte, hogy visszatérne a nagypolitikába
ĀA párton belüli megosztottság és iránykeresés nehéz helyzetbe hozza a demokratákat
„A török ellenzék megvezeti a népet”
ĀTörökországban több száz tüntetőt vettek őrizetbe a hatóságok
Szánalmas kisgyereknek nevezte Musk lánya az apját
ĀA transznemű lány, Vivian nem tart fenn kapcsolatot a felmenőjével
Trump megvonta Biden gyermekeinek kiemelt védelmét
ĀHunter és Ashley Bident eddig tizennyolc, illetve tizenhárom ügynök védte
Ki nyerheti az első fordulót?
ĀAmennyiben Goerge Simion marad versenyben, a megkérdezettek 30,4 százaléka voksolna rá
Trump szerint megvannak az eszközei Putyin befolyásolására
ĀEgyelőre nem akarja használni őket
Palesztinpárti tüntetőket vettek őrizetbe a Trump-toronynál
ĀEgy letartóztatás ellen tiltakoztak
Ez a feltétele az Ukrajnának nyújtott amerikai segélyek folytatásának
ĀWashington meg akarja érteni, hogy Kijev érdekelt-e a „reális békében”
Alkotmánybírósághoz fordult Calin Georgescu
ĀSzerda estig kell meghoznia a megfellebbezhetetlen döntést
Trumpnál jobban rettegnek Vance-től Európában
ĀTrump visszatérése az amerikai hatalomba máris pánikba ejtette az európai kormányokat
Trump szerint az Egyesült Államok „így vagy úgy” megkapja Grönlandot
ĀGrönland miniszterelnöke kommentálta Trump szigetfelvásárlási szándékát
Trump leállítja azon iskolák, egyetemek finanszírozását, amelyek megtűrnek illegális tüntetéseket
ĀÚjabb komoly intézkedést jelentett be az amerikai elnök
Peszkov elárulta, mit jelent majd az orosz-amerikai kapcsolatok normalizálása
ĀAzt nem tudni, hogy az Egyesült Államok mit követelhet cserébe