Részt vett a vatikáni nagypénteki misén J. D. Vance
ĀAz amerikai alelnök a tervek szerint a Vatikánban szombaton hivatalos találkozót tart Pietro Parolin bíborossal
Kína hátat fordít az amerikai gáznak
ĀPeking megerősíti energetikai önállóságát és a globális Dél felé való nyitását
Az Egyesült Államok megkezdte a csapatok kivonását
ĀDonald Trump amerikai elnök korábban szkeptikusan nyilatkozott a csapatok Szíriában tartásáról
Amerikai légicsapás a húszi lázadók ellen
ĀSok halálos áldozata van egy jemeni kikötőváros elleni amerikai légi csapásnak
Donald Trump hadat üzent az identitáspolitikának és a Pride mozgalomnak
ĀEz Európát is érinteni fogja
Az amerikai elnök „okos” hozzáállást sürgetett
ĀAz európai bevándorláspolitikát bírálta Donald Trump a Georgia Melonival folytatott megbeszélése után
Trump: Sikerült közelebb kerülni az ukrajnai háború lezárásához
ĀAz Egyesült Államok és Ukrajna a jövő héten megkötheti az ásványkincsek kitermeléséről szóló megállapodást
Kína nem fog foglalkozni azzal, hogy Washington milyen játszmát játszik a vámtarifákkal
ĀPekingnek akár 245 százalékos vámokkal is szembe kell néznie
Rubio bejelentette a külföldi dezinformáció ellen küzdő szolgálat bezárását
ĀMeg akarja védeni a szólásszabadságot, amely szerinte Európában veszélyben van
Az Egyesült Államok szankciókat jelentett be egy kínai finomító ellen
ĀIllegálisan dolgozza fel az iráni olajat
Az olasz miniszterelnök kommentálta Trump fenyegetőzéseit
ĀGiorgia Meloni másképp vélekedik, mint a legtöbb európai vezető
USA: „Európának választania kell az amerikai vagy a kínai technológiák között”
ĀAz Egyesült Államok megszabná, hogy az unió kivel üzletelhet, és miközben korlátlan piaci hozzáférést kér Európához, vinné a gyáraink egy részét
Nagy veszélyben az európai demokrácia
ĀAz amerikai alelnök üzent Európa vezetőinek: kemény ára lesz annak, ha jóban akarnak lenni Trumppal
Ugyanúgy járhat Románia, mint Magyarország
ĀÍgy tudja őket is sakkban tartani az Európai Unió
Kína kész együttműködni az USA-val, de nem minden áron
ĀPeking szerint Trump lépései nemcsak a nemzetközi joggal és a WTO alapelveivel mennek szembe, hanem az amerikai gazdaságra is károsak
Az USA egymillió bevándorló kitoloncolását tervezi 2025-ben
ĀAz USA-ban jelenleg körülbelül 11 millió olyan ember él, aki nem rendelkezik hivatalos tartózkodási engedéllyel
Washington: Az elektronikai vámkivétel csak átmeneti
ĀTrump kormányának intézkedései újra bizonytalanságot hoznak a technológiai szektorban
A keresztény hit védelmét ígérte Donald Trump
ĀA húsvétot megelőző nagyhét alkalmából adott ki közleményt az amerikai elnök
Részletes jelentés Donald Trump állapotáról
ĀAz orvosa által aláírt vizsgálati jelentés szerint az elnök továbbra is kitűnő egészségi állapotban van
Trump vámháborúja veszélybe sodorja az amerikai szolgáltatóipart
ĀA kínai válaszcsapás után már az amerikai munkahelyek tömeges elvesztésétől tartanak
Trump vámháborúja eddig egy geopolitikai öngól
ĀKína és Oroszország szövetsége erősebbé válhat, mint eddig bármikor, és az USA többi kihívója is összezárhat
Trumpot a miniszterei fékezték meg a vámháborúban
ĀA „felszabadulás napja” utáni hét megmutatta, mennyire sérülékeny az amerikai gazdaság – és maga az elnöki adminisztráció is
Nem kellene, hogy a szmolenszki katasztrófa emlékezete megossza a lengyeleket
ĀA 15. évforduló alkalmából több állami és egyházi megemlékezést is szerveznek
Gazdasági pánik Washingtonban: Trump szünetelteti a vámokat
ĀA The New York Times szerint a döntés hátterében egy új pénzügyi válságtól való félelem áll, amely kizárólag Trumphoz köthető lenne
Az amerikai képviselőház megszavazta a bírók hatáskörének korlátozását
ĀA Fehér Ház is támogatásáról biztosította a tervezetet
Trump megrettent a saját maga keltette káosztól
ĀAz emberek kezdtek „idegesek” és „félősek” lenni – indokolt az elnök, akivel egyelőre csak a nyomás alá helyezett országok 40 százaléka keresett kapcsolatot
Donald Trump szerint Kína megállapodást akar
Ā„Büszke embernek” nevezte Hszi Csin-ping kínai államfőt