Táncórákat is vehetnek az egyszülősök
ĀAz Egyszülős Központban nem feledkeznek meg arról a negyvenezer apukáról sem, aki egyedül neveli a gyermekeit
ĀAz Egyszülős Központban nem feledkeznek meg arról a negyvenezer apukáról sem, aki egyedül neveli a gyermekeit
ĀIdén nyáron is több ezren pihentek az Egyszülős Központ és támogatóinak segítségével
ĀA felújításoknak, bővítéseknek köszönhetően megnőtt Zánkán a létesítmény befogadóképessége, ezért idén rekordot döntött a táborozók száma
ĀAz Országgyűlés ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta az egyszülős családok életkörülményeinek javítását célzó törvénymódosítást
ĀFigyelem, megértés, támogatás és elismerés kell, hogy illesse őket azért, hogy két szülőként állnak helyt - hangsúlyozta a miniszter
ĀAz egyszülős családokat is megilleti a legtöbb, családoknak járó adókedvezmény és otthonteremtési támogatás, és a családvédelmi akcióterv legtöbb eleme is elérhető számukra
ĀA szülők sok esetben hajlamosak átruházni a döntések felelősségét a gyermekekre, ami hatalmas terhet jelent számukra
ĀAz alapítvány 15 éve segíti az egyedülálló szülőket
ĀAz egyszülős családok számos helyzetben előnyt élveznek