A liberalizmus mindent elpusztít és mindent tönkretesz
ĀAz egyháznak az a feladata, hogy védje a fontos pilléreket, az értékeket és az emberi létezés méltóságának a feltételeit
Hölvényi: Az egyházak az európai béke kulcsszereplői
ĀA mielőbbi békekötésen kell munkálkodnunk minden lehetséges módon - hangsúlyozta az EP-képviselő, aki néppárti frakciótársaival I. Bartolomaiosz konstantinápolyi egyetemes pátriárkához látogatott
Csoda született
ĀA majkpusztai kamalduli remeteség több mint négymilliárdos felújítása során az volt az egyik legnehezebb kihívás, hogy megőrizzék a hely lelkületét
Hölvényi: Egyházak nélkül elképzelhetetlen az Európai Unió megújulása
ĀEurópa a közös hazánk, éppen ezért együtt kell gondolkodnunk és működnünk annak érdekében, hogy viharos időkben is megóvjuk - szögezte le a fideszes EP-képviselő
Átadták a Károli Gáspár-díjakat
ĀImre László egyetemi tanár és Reuss András, az Evangélikus Hittudományi Egyetem nyugalmazott rektora kapta meg az elismerést
Áder: Az egyházak társadalmi jelenléte a járvány idején is eleven maradt
Ā„A járvány idején is erős, cselekvő, éltető közösségeknek, szeretettel szolgáló egyházaknak bizonyultak”
Egyházi vezetők közösen imádkoztak a járvány áldozataiért
ĀA rendezvényen adományt gyűjtöttek a koronavírus-járvány miatt árván maradt gyermekek segítésére létrehozott Regőczi Alapítvány javára is
Az élő hit cselekedetei
ĀNőtt az egyházak szerepe a szociális és a gyermekvédelmi területen – mondta Fülöp Attila
„Magyarország felértékelődött az eucharisztikus kongresszus sikeres megrendezésével”
ĀSoltész Miklós szerint a rendezvény rámutatott arra, hogy hazánkban mekkora ereje van a hitnek, az egyháznak és a világi - kormányzati, önkormányzati és civil - összefogásnak
Átfogó megállapodást kötött a kormány a baptista egyházzal
ĀSemjén: A szerződés megújítását a jogi környezet változása tette szükségessé
„A nyugati és a keleti kereszténység soha nem állt szemben egymással Magyarországon”
ĀSemjén: Nagyon szoros kapcsolat fűzi össze a magyar államot és az egyetemes patriarchátust
Zéró tolerancia
ĀKultúraváltásra van szükség a gyermekvédelem területén – hangoztatták az egyházi kerekasztal-beszélgetésen. A stratégia részeként már létrehoztak egy bejelentő felületet
Máig nem tudja senki, mit jelent Karácsony klímavészhelyzete
ĀÚjabb 58 egyházi pályázó nyert el támogatást
Pest megye északi részén 16 templom újulhat meg
ĀSoltész Miklós a felújítás fontossága mellett hangsúlyozta azt is, hogy ezekből az összegekből helyi vállalkozások jutnak munkához
Folytatódik az út menti keresztek felújítása
ĀAz elmúlt években a nemzetiségi önkormányzatok 123 millió forintból 110 út menti keresztet állítottak, vagy újítottak fel
Ötszörösére nőtt az egyházak támogatása
ĀA Szent István-i mértékű templomépítési program keretében 130 templom épült az elmúlt 10 évben - közölte Semjén Zsolt
A katolikus és az evangélikus templomokban is tartanak istentiszteleteket
ĀA katolikus hívők hétköznap is részt vehetnek szentmiséken, de minden más foglalkozás, így például a jegyesoktatás vagy a felnőtt keresztelőre való felkészítés csak online tartható meg
Maszkhasználat és fizikai távolságtartás a templomokban, a hatósági előírások betartását kérik a hívektől
ĀÉnekszó helyett hangszeres zene
Soltész: A magyar társadalom irányt mutat Európa más nemzeteinek is
ĀAz emberek és közösségek összefogásának köszönhetően az országban az elmúlt tíz évben harmadával csökkent a szegénységben élők száma - mondta az államtitkár Ópusztaszeren
Támogatás a templomok felújítására
ĀÉpített örökség - megjelentek a jövő évi egyházi támogatási felhívások, amelyek elsősorban kistelepüléseken lévő templomok külső felújítását célozzák
Eucharisztikus kongresszus az interneten
ĀÖt kontinens tizenegy államából érkeztek kisfilmek, hogy felhívják a figyelmet a 2021-re halasztott egyházi világeseményre
Helytállás és igazodás
ĀA szovjet típusú egyházpolitika első felvonása és a magyar reformátusok 1944–45-ben
Semjén: A magyar kormánynak fontos a keresztény civilizáció védelme
Ā2010 óta háromezer templom épült, vagy újult meg a Kárpát-medencében - közölte a miniszterelnök-helyettes
Új szerződést kötött a kormány a Hit Gyülekezetével
ĀSemjén Zsolt: A szerződés emberöltőkre, méltányosan, részletekbe menően rendezi mind jogilag, mind anyagilag a Hit Gyülekezete helyzetét
Megújult a kecskeméti hitközség nagy imaterme
ĀSoltész Miklós: Ma Magyarországon az egyházi felekezetek biztonságban élhetnek, élvezhetik a kormány bizalmát
Az egyházak a járvány elleni küzdelemben is készek az emberek segítségére
ĀA vallási közösségek egész Európában komoly emberi és intézményi erőforrásokat mozgósítanak a szükséget szenvedők megsegítésére - mutatott rá Hölvényi György
Két lépésben megduplázódik a kistelepülésen szolgáló lelkészek támogatása
ĀKörülbelül négyezer pap és lelkész jövedelme emelkedik
