Biden: Donald Trump és republikánus támogatói veszélyt jelentenek a demokráciára
ĀAz elnök a beszédében egységre szólított fel mindenkit a szélsőségesekkel szemben, politikai beállítottságától függetlenül
ĀAz elnök a beszédében egységre szólított fel mindenkit a szélsőségesekkel szemben, politikai beállítottságától függetlenül
ĀA volt elnök szerint azt a látszatot akarták kelteni, mintha ő kezelte volna hanyagul az iratokat.
ĀTrump egykori fehér házi kabinetfőnök-helyettese fontos tanú volt a 2021. január 6-i washingtoni zavargások eseményeinek kivizsgálásáról szóló eljárásban
ĀAz Egyesült Államok álláspontja szerint jó ötlet volt HIMARS rakétákat küldeni az ukránoknak
ĀA világ két leginkább szankcionált országa fokozza az együttműködést
ĀFeszült a diplomáciai viszony, amióta a szigetország biztonsági megállapodást kötött Kínával
ĀA menetrend szerint 2030-ra oldaná meg végleg az egyezmény az iráni atomprogram által jelentett problémát
ĀKudarcot vallott a nyugati stratégia
ĀMississippi államban rendkívüli állapotot hirdetett a kormányzó
ĀA világ olajfüggő többsége ugyan közvetlenül Szaúdi-Arábiának fizette az olajért ezt a horribilis összeget, de annak nagy része – hogy, hogy nem – Amerikában landolt
ĀAz aszály nyomán a szárazra került folyómeder több pontján is találtak a földtörténeti őskorból származó nyomokat
ĀPaul Pelosi még májusban okozott balesetet sportautójával
ĀA szülők közölték, megtört a bizalmuk az intézmény vezetősége iránt, amely inkább a politikai aktivizmust helyezi előtérbe, mintsem az oktatást
ĀWashington is követi Moszkva hidegháborús logikáját
ĀSzínes programokkal, köztük piknikkel és szentmisékkel készülnek az amerikai magyar közösségek az ünnepre
ĀA Fehér Ház lassan kénytelen lesz elismerni, hiábavaló vég nélkül önteni a pénzt az ukrán rezsimbe, hiszen még a washingtoni háborús gépezetnek is megvannak a maga korlátai
ĀA körözött személyt Budapesten fogták el
ĀZárt ajtók mögött hallgattak meg Rudy Giulianit a 2020-as választások utáni eseményeket vizsgáló eljárásban szerdán
ĀA nagy sakktábla (6.). Brzezinski számol azzal, hogy Amerika példátlan hatalma idővel csökkenni fog, ezért Amerikának az a feladata, hogy más regionális hatalmak felemelkedését úgy befolyásolja, hogy azok ne veszélyeztessék globális elsőbbségét
ĀErősebben jöhet ki a konfliktusból Kína, mint azt az Egyesült Államok gondolja
ĀAz alulmaradt politikus bár a Republikánus párthoz tartozik, Trump egyik legfőbb kritikusa
ĀAz elnök szerint az ország védelméhez kellett, hogy Ukrajnában tartsák az embereket
ĀMondták, hogy nagyobb anyagi veszteség nélkül megússza Európa a különös háborút – nem úszta meg. Hatalmas a vesztesége
ĀA korábbi elnök szerint olyan iratokat is magukkal vittek, amelyek az ügyvédi titoktartás körébe tartoznak
ĀAz előző látogatás, amelyet Nancy Pelosi házelnök vezetett, súlyos diplomáciai konfliktust okozott az Egyesült Államok és a Tajvant egyik saját tartományának tartó Kína között
ĀTizenöt sérültet kórházba kellett szállítani, az elkövetőt a rendőrség elfogta
ĀA támadó később egy fegyverből a levegőbe lőtt, majd végzett magával
ĀAz Egyesült Államokban sokan úgy tesznek, mintha az abortusz lenne a legegyszerűbb módja a védekezésnek