Román fegyvereket venne a Pentagon
ĀAK–47-esekre fáj az Egyesült Államok foga – a célállomás jó eséllyel Ukrajna lesz
Észak-Korea határozott választ ígért az amerikai–dél-koreai hadgyakorlatokra
ĀPhenjan szerint a helyzet a bizonytalan konfrontáció felé halad
Kampányfinis az Egyesült Államokban
ĀA hivatalban lévő és három korábbi elnök is kampánykörútra indult
Magas érdeklődés mellett zajlik az előzetes szavazás az Egyesült Államokban
ĀIdén különösen aktívak a billegőnek számító Georgia és a republikánus Florida választói
Elsődleges feladat az atomhatalmak összecsapásának megelőzése
ĀFel kell hagyni az egymás létfontosságú érdekeit sértő kísérletekkel
Irán támadásra készülhet Szaúd-Arábia ellen
ĀHárom amerikai tisztviselő is megerősítette a hírszerzési értesülések hitelességét
Húsz év börtönnel sújtottak egy amerikai nőt, aki az Iszlám Állam egyik női zászlóalját vezette
ĀAllison Fluke-Ekren a külföldi terrorszervezetnek nyújtott támogatás bűncselekménye miatt kiszabható maximális büntetést kapta
Lengyelország első atomerőművét amerikai vállalat fogja megépíteni
ĀDél-Koreával is megállapodást kötöttek
Észak-Korea az amerikai–dél-koreai közös hadgyakorlatok leállítását követelte
ĀA KCNA szerint olyan provokációkról van szó, amelyek „erőteljesebb válaszintézkedésekhez” vezethetnek a phenjani vezetés részéről
A kínai és az amerikai külügyminiszter az ukrajnai háborúról tárgyalt telefonon
ĀVWng Ji múlt csütörtökön orosz kollégájával, Szergej Lavrovval folytatott megbeszélést
Washington azt tervezi, hogy stratégiai bombázókat telepít Ausztráliába
ĀKína felszólította az érintett feleket, hagyjanak fel a régi, hidegháborús mentalitással
Botrányt okozott két magyar bíró, lehet, hogy valaki beleavatkozott a bírói függetlenségbe?
ĀBeavatkozási kísérlet történhetett?
Oroszország szerint a NATO miatt alacsonyabb lett a „nukleáris küszöb”
ĀAz új amerikai atomfegyverek stratégiai jelentőségűek lesznek, tudatta az orosz külügyminiszter-helyettes
Nancy Pelosi lehetett a célpontja a férjét megtámadó betörőnek
ĀPaul Pelosi életveszélyes sérüléseket szenvedett
Az Egyesült Államok szankciókat szab ki a Salman Rushdie halálát követelő iráni szervezetre
ĀAz Egyesült Államok a leghatározottabban elítéli, egyúttal terrorcselekményként könyveli el a szólásszabadság elleni, égbekiáltó támadást – közölte Antony Blinken
A Janus-arcú Nyugat
Ā’56-ban a Nyugat másodszor is cserbenhagyott bennünket, és nagy mulasztása a médiának, hogy ennek a szomorú ténynek a részleteit még mindig homály fedi
Hosszú idő után ismét egyeztetett az orosz és az amerikai miniszter
ĀAz amerikai tárcavezető szerint az ukrajnai háború idején is nyitva kell tartani a kommunikációs csatornákat
Blinken: Nincs bizonyíték, hogy Moszkva érdekelt lenne az agresszió befejezésében
ĀWashington hajlandó diplomáciai tárgyalásokra Oroszországgal, ha nyitást lát
Felnőttként kezelhetik vádemeléskor a tizenéves észak-karolinai lövöldözőt
ĀA feltételezett elkövető csütörtök este kezdett lövöldözni egy kertvárosi lakónegyedben
Musk Washington támogatását kéri, hogy Ukrajna továbbra is használhassa a Starlinket
ĀA műholdas terminálok létfontosságúak az ukránok harctéri kommunikációjához
Az Egyesült Államok újabb katonai segélyt ígért Ukrajnának
ĀA csomag egyebek között tüzérségi lövedékeket, páncéltörő fegyvereket és járműveket tartalmaz
Nyomásgyakorló Dávid kalandjai
ĀEgy nagykövet és a New York Times munkatársa között legföljebb annyi a különbség, hogy az előbbi három-négyszer szebben vigyorogva végzi ugyanazt, mint a másik
Az Egyesült Államok további légvédelmi rendszereket szállít Ukrajnának
ĀKijev szerint nem kizárt, hogy a kercsi híd felrobbantásának felelőseit Moszkvában kell keresni
Az orosz kém, aki az amerikaiaknak dolgozott
ĀOleg Penkovszkij hatalmas mennyiségű információt adott át a CIA-nak
