Dániából Ruandába szállíthatnák a menedékjogra várókat egy tervezet szerint
ĀA dán parlament tavaly fogadta el azt a törvénytervezetet
ĀA dán parlament tavaly fogadta el azt a törvénytervezetet
ĀA nyugati egyházak teljesen megfeledkeznek a keresztény üzenetről
ĀÍgy akarnak harcolni a párhuzamos társadalmak jelentette probléma ellen
ĀHárom halálos áldozata és huszonhét sebesültje van a mentális gondokkal küzdő ámokfutónak
ĀA 22 éves elkövető mentális problémákkal küzd
ĀŐrizetbe vettek egy gyanúsítottat, nem zárható ki hogy terrorcselekmény történt
ĀAz újbóli kormányalakítás apropóján kapott támogató szavakat a magyar miniszterelnök északról
ĀA diplomáciai képviselet azt javasolta, hogy szolidaritásuk jeleként ezeket nevezzék át Ukrajnához kapcsolódó utcanevekre
ĀDánia nyerte a bronzérmet, keményen küzdöttek a franciák
ĀAz ellenzéki pártok felelőtlenséggel vádolták meg a helsinki vezetést, miután felmerült, hogy az okmányok nélkül érkezett migránsok tartózkodási engedélyt kaphatnak
ĀInger Stojberg volt dán miniszter hatvan nap börtönt kapott
ĀOlyan munkalogikát akarunk bevezetni, ahol az embereknek kötelességük hasznossá tenni magukat - mondta az északi ország miniszterelnöke
ĀBaloldali kirakatper
ĀSzélsőséges beavatkozásnak nevezte az uniós bírálatokat az Új Polgáriak politikusa a Jyllands-Postenben
ĀAz európai bevándorlási rendszer tarthatatlan
ĀAz angol válogatott 55 év elteltével jutott ismét döntőbe nagy tornán, az Eb vasárnapi fináléjában az olasz együttessel csap majd össze
Ā„Köszönöm a felém áradó szeretetet és az üzeneteket a világ minden részéről” + FOTÓ
ĀA menedékkérőket kérelmük elbírálásáig külföldön, elsősorban Európán kívüli országokban lévő menekülttáborokban helyeznék el
ĀElfogadta a koppenhágai törvényhozás azt a jogszabályt, amely alapján a bevándorlóknak a jövőben Európán kívül kell megvárniuk menedékkérelmük elbírálását
ĀNők és gyermekek térhetnek vissza
ĀTovább korlátozná a nem nyugati lakók számát a problémás városrészekben a dán kormány
ĀA három ország közös vállalkozásban hozna létre és gyártana olyan oltóanyagokat, amelyek a vírus újabb változatai ellen is hatékonyak lehetnek
ĀAz egyes ember számára a család az alap ahhoz, hogy polgára lehessen a közösségnek
ĀÚjra migránsokat mentett az Ocean Viking