Tömegével perlik a nagy vakcinagyártókat
ĀNémetországban két ügyvédi iroda 185 eljárást indított a Covid–19 elleni oltások miatt
ĀNémetországban két ügyvédi iroda 185 eljárást indított a Covid–19 elleni oltások miatt
ĀA brit páciensek idén szeptembertől kezdve kaphatják meg a BioNTech különféle kezeléseit
ĀA WHO becslése szerint a malária világszerte 619 ezer ember halálát okozta 2021-ben
ĀA BioNTech egyik alapítója a fertőzési láncok megszakításáról nyilatkozott
ĀA BioNTech cég csapata kapta az idei Deutscher Zukunftspreis (Német Jövő Díja) kitüntetést a világ első Covid-19-ellenes vakcinájáért
ĀEddig 19 kutató kapta meg az elismerést, közülük öten kaptak Nobel-díjat
ĀNégymilliárd euró haszon
Ā80 helyett csupán plusz 2 és plusz 8 Celsius-fok közötti hűtést igénylő vakcinán dolgoznak
ĀAz EU-ban elsőként engedélyezett oltást kifejlesztő cég alapítói úgy vélik, legalább egy évig tart még, mire világszerte ellenőrizhető lesz a járványhelyzet
ĀA zsugoriság közvetlen hátrányt okozott – írja a Focus.de német hírportálon megjelent cikkében egy német újságíró
ĀA tervezettnél 200 millióval több adagot szállítanak a tagországoknak
ĀA mRNA-alapú oltások piacán a marburgi lesz az egyik legnagyobb üzem Európában
ĀMerkel: De oltani csak olyan vakcinával lehet, amelyről a fejlesztők benyújtják a szükséges adatokat az Európai Gyógyszerügynökséghez
ĀMég idén újabb 80 ezer adag érkezik hazánkba
ĀKarikó a BioNTech magyar alelnöke, a koronavírus elleni vakcina egyik készítője
ĀHa mégsem nyújtana védelmet az új mutáció ellen, akkor is másfél hónap alatt továbbfejleszthető az oltóanyag
ĀA brit kormány már 40 millió adagot megrendelt a vakcinából, hamarosan elkezdik oltani a lakosságot
ĀMár mintegy egymillió embert oltottak be a kínai Sinopharm által kifejlesztett kísérleti vakcinával Kína sürgősségi programjának keretében
ĀA gyógyszergyár napokon belül kérheti sürgősséggel a forgalmazáshoz szükséges engedélyt
ĀA BioNTech vezetője szerint a cél az, hogy áprilisig több mint 300 millió adag vakcina kerüljön forgalomba
ĀÍgéretesnek tűnik a Pfizer és a BioNTech közös oltóanyaga
ĀA Pfizer és a BioNTech táltal kifejlesztett vakcina az eddig előállított legígéretesebb koronavírus-oltóanyagból akár 300 millió adag is érkezhet