Üzent a vezérigazgató
ĀA Balatonról hazainduló utasok tömegeihez igazítja a közlekedési rendet a MÁV-csoport
ĀA Balatonról hazainduló utasok tömegeihez igazítja a közlekedési rendet a MÁV-csoport
ĀSzombaton egy sorompóhiba miatt „esett el” a vonatközlekedés
ĀSokan tartózkodnak a vízben, ezért ajánlott a kiemelt figyelem
ĀA nyári hőségben mindenki a vízpartra igyekszik, ezért aztán számos helyen lassulás, torlódás alakult ki
ĀA Magyar Vitorlás Szövetség főtitkárát évtizedes munkája elismeréseként tüntették ki Balatonfüreden
ĀEgy nagyravágyó balatoni londiner kalandjai
ĀA vendégek nyitottan fogadták az extrém finomságot
ĀTöbb mint kétszáz hajó bont vitorlát
ĀA BSZ célja a tó megóvása, fejlesztése és a térségben élők életfeltételeinek védelme
ĀIdén is több ezren pihenhetnek a Balaton partján
ĀAz eddigi nyertes fagylaltozók igazi turista „zarándokhellyé” váltak
ĀA keszthelyi központ célja, hogy összefogja a Balaton térségének vállalkozásait és közösségeit, erősítve a régió gazdaságát és turizmusát
ĀA versenyzőknek több mint kétszáz kilométert kell teljesíteniük
ĀAz emberi egészségnél és különösen a gyermekek egészségénél semmi sem lehet fontosabb!
ĀA Balaton térsége idén is számos kreatív és látványos húsvéti attrakcióval várja a látogatókat
ĀSzámos élmény várja a gyermekeket
ĀA fő fellépők műsorát idén is számos dj-szett egészíti ki
ĀSzabadbattyán és Balatonfüred között előre tervezett pálya- és felsővezeték-karbantartási munkálatokat végeznek a nyári szezonra készülve
ĀA korábbi évadok sikerére építve idén is megnyitja kapuit a Thália Nyárikert
ĀMilánó, Bécs és Balatongyörök is csatlakozott az európai kampányhoz
ĀBékés vármegye mellett a Balaton környéke az ország legelöregedőbb térsége
ĀA Balaton északi partjának csücskében, Keszthely szomszédságában találunk rá egy különös kert szélén álló furcsa házra Vonyarcvashegyen
ĀIsmét kapható a Balatoni mámor nevű diós-fügés csemege is
ĀA Keleti pályaudvarra érkező, illetve onnan induló vonatok közlekedésében, valamint a balatoni vasútvonalakon is előfordulhatnak késések hétfő reggel