Kardra tett kéz: a katonai eskü története Mezopotámiától a magyar honvédségig
ĀA katonai eskü a harcos hitének szimbóluma volt az asszír istenektől a mai magyar honvédségig. De hogyan lett a vallási fogadalomból állami hűségnyilatkozat?
Sulyok Tamás az alkotmányos alapértékekről beszélt
Ā„Az önálló igazságszolgáltatás jogállami létünk nélkülözhetetlen eleme”
Erdogan új alkotmány kidolgozását jelentette be
ĀA török elnök szerint az 1980-as puccs után született alaptörvény idejétmúlt
A boszniai szerb hadsereg felállításáról is lehet dönteni
ĀA parlament elfogadta az új alkotmánytervezetet
A német parlament a jövő héten tárgyal az AfD betiltásáról
ĀA 2013-ban alakult párt jelenleg húsz százalék körüli támogatottsággal rendelkezik, megelőzve Olaf Scholz kancellár balközép Szociáldemokrata Pártját
Az Országgyűlés elfogadta az alaptörvény tizennegyedik módosítását
ĀMódosították a választási törvényeket is
Szlovéniában a mesterséges megtermékenyítést nem lehet korlátozni
ĀEllentétes lenne az alkotmánnyal
Matt Whitaker: Az állampolgárok a valódi döntéshozók
ĀAzok a politikusok lesznek sikeresebbek, akik valamiért kiállnak
A horvát államfő nem lehet miniszterelnök-jelölt vagy kormányfő
ĀA választási eljárás mindig a valódi politikai demokrácia iránti elkötelezettség legfontosabb próbája
Franciaország az Európai Unió Alapjogi Chartájában rögzítené a terhességmegszakítás jogának védelmét
ĀA francia elnök a párizsi Vendome téren pénteken rendezett nyilvános ünnepségen beszélt erről
Alkotmányban rögzítenék a nők társadalmi szerepét Írországban
ĀAz ír alkotmány szerint a nő helye otthon van, a referendumon most arról döntenek, hogy töröljék-e a nők háztartási kötelezettségeire vonatkozó utalásokat
Malajziában több iszlám törvényt is alkotmányellenesnek minősített egy szövetségi bíróság
ĀA bírósági ügy felháborodást váltott ki több konzervatív muszlim csoport körében is
Így módosíthatják az alkotmányt
Ā„A gyermekek kárára bűncselekményt elkövetők számára nincs kegyelem!”
A legnagyobb thaiföldi párt megsértette az alkotmányt a felségsértési törvény megváltoztatásának szándékával a bíróság szerint
ĀAz országban tavaly május 14-én tartottak parlamenti választásokat, amelyeken az ellenzéki erők elsöprő győzelmet arattak
Módosították a spanyol alkotmányt a fogyatékossággal élők méltó megnevezése érdekében
ĀElfogadásához a képviselők legalább háromötödének támogatására volt szükség
Az ombudsman szerint a mozgósítási törvényjavaslat több normája alkotmányellenes
ĀA törvénytervezetet az előkészítés szakaszában lehet jóváhagyásra küldeni a Legfelső Tanács szakbizottságában történő megvitatásra
Magyarország nem kívánja végrehajtani a migrációs paktum intézkedéseit
ĀEz a betelepítés a magyar alaptörvénnyel ellentétes
Megkapta kormányalakítási megbízását az eddigi lengyel miniszterelnök
ĀHétfő délelőtt a szejm alakuló ülésén Morawiecki a lengyel alkotmánnyal összhangban benyújtotta lemondását, de kabinetje az új kormány beiktatásáig hivatalban marad
A georgiai alkotmánybíróság eljárást indít az elnök ellen
ĀSzalome Zurabisvili megsértette az alkotmányt
Ausztráliában októberre írták ki az őslakosok elismeréséről szóló népszavazást
ĀAz ausztrál alkotmányon csak népszavazással lehet változtatni
Megerősítették népszavazáson a Közép-afrikai Köztársaság új alkotmányát
ĀA szavazók több mint 95 százaléka voksolt népszavazáson
Reznyikov lehetővé tenné NATO-bázisok létrehozását Ukrajában
ĀEgyelőre ezt az alkotmány tiltja
Chilében a jobboldal aratott győzelmet az alkotmányozó tanácsi választásokon
ĀEz már a második nekifutás, hogy új alkotmányt léptessenek életbe Chilében
Moldova hivatalos nyelve a román
ĀAz ellenzéki pártok élesen bírálták a döntést, amely szerintük ellentétes az alkotmánnyal
Árverésre bocsátják az amerikai alkotmány egyik első kiadását
ĀA Sotheby’s aukciósház közleményében jelezte: az 1787-es alkotmányozó konvencióra készült dokumentumból mindössze 13 példány maradt fenn
Átadták a szegedi jogi kar felújított épületét
ĀLázár János: A jogrendszer, az alaptörvény, az alkotmányos rend határozzák meg a mindennapi élet kereteit