ĀÁlláspont. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter rögtön az év első munkanapján világossá tette, hogy választási év ide vagy oda, a kormány idén nem változtat a gazdaságpolitikai céljain
ĀA növekedés egyik pillérét a beruházások adják, ezen belül a lakásépítési programhoz kapcsolódva több mint hatvanháromezer igénylés érkezett a csok-ra
ĀEbben az évben mind a verseny-, mind pedig a közszférában jelentős volt a jövedelmek növekedése, dicséri Magyarországot a brit szakszervezeti szövetség
ĀMindössze három, illetve hat perc hiányzik Budapest-Kelenföldön ahhoz, hogy a Railjetek és az InterCityk igénybe vevői át tudjanak szállni egyik vonatról a másikra
ĀBarcza György: A finanszírozásban a forintkötvényeknek és a lakossági értékesítésnek lesz meghatározó szerepe 2018-ban, és új nagybani termék lehet a belföldi eurókötvény