
Putsay Gábor
A legjobb hír a munkaerőpiacon
ĀÁlláspont. Kezdenek hazaszállingózni külföldre szakadt honfitársaink, leginkább a fiatal munkavállalók, vagy éppen nem mennek el
Két ütemben újulnak meg utak Szabolcs-Szatmár-Beregben
ĀJavuló közlekedés Kelet-Magyarországon
Emelkedik az olaj ára, bezuhantak a tőzsdék
ĀA piacoknak nem lenne jó az Iránnal szembeni szankciók szigorítása
Továbbra is változatlan a hiánycél
ĀAz első négyhavi egyenleget elsősorban az uniós kifizetések és az egyes költségvetési programok kiadásai alakították
Itthon is teret hódítanak az elektromos autók
ĀA dízelé csökken, az alternatív hajtású kocsik részaránya emelkedik
Gyorsulhatnak nyáron a balatoni vonatok
ĀLegkésőbb június végéig elkészülnek a vonalon a gyalogosátjárók, a zajárnyékoló falak és a vasúti pályát víztelenítő árkok építésének befejező munkálatai is
Folytatódhat a növekedés a hazai jelzáloghitel-piacon
ĀEgyre több lakás épül, ami szintén hozzájárul a fellendüléshez
Egyszerűsödnek az átszállások a buszok és a vonatok között
ĀSzita Károly: Kaposvárnak úttörő szerep jutott, ez lesz az első közlekedési intermodális csomópont az országban, csökken a terhelés a belvárosban, és javul a parkolás
Reneszánszát élheti a vasút a közutak telítődése miatt
ĀA mostani és a következő európai uniós költségvetési ciklusban elsősorban a fejpályaudvarok és a hozzájuk kapcsolódó infrastruktúra modernizációjára lenne szükség
Az utak megújítása cégek letelepedését segíti elő
ĀÁtépülnek az országhatárhoz vezető állami szakaszok
Gyarapítani szükséges a pénzügyi ismereteket
Ā„Tudnunk kell számolni, tervezni és felismerni”
Lendületben a vasútépítők a százhalombattai vonalon
ĀMegújulnak az állomások, európai vonatbefolyásolási rendszer készül
Hatékony állami segítség a sofőrképzésben
ĀA munkaerőhiány enyhítésére ezerkétszáz hivatásos járművezető jelenhet meg a piacon, az érdekvédők azt szeretnék, ha a nappali iskolarendszer keretein belül folyna az oktatás
Déli megyékben újulhatnak meg hazai forrásból mellékutak
ĀA beruházások jelentős része idén megvalósul, kivéve ott, ahol még engedélyt kell szerezni
Nem lett pánik az atomalku felmondásával
ĀAz Amerikai Egyesült Államok kilépése miatt kevesebb lehet az olaj, viszont a világgazdaság erősödésével tovább nő az igény a legnépszerűbb energiahordozó iránt
Digitális megújulás a postáknál
ĀA cégeket olyan technológiák segítik, mint a mesterséges intelligencia, a blokklánc, a robotika vagy a felhőszolgáltatás
Versenyelőnyt jelent a digitalizáció
ĀVálaszokat adhatnak az új technológiák a munkaerőpiaci kihívásokra
Átszállás nélkül repülhetünk New Yorkba és Chicagóba
ĀA LOT lengyel légitársaság közvetlen légi járatai azért fontosak, mert küzdelem folyik a befektetésekért, az Egyesült Államok pedig a második legnagyobb beruházó hazánkban
Hatékony technológia a jégkár mérséklésére
ĀA bejelentett károk csupán tizedéért felelős a fagy
Csökkenne Kelet-Európa közösségi támogatása
ĀBrüsszel a jogállamiság követelményeinek meglétéhez kötné az európai uniós kifizetéseket a következő hétéves költségvetési időszakban – közölte Jean-Claude Juncker
Megéri Magyarországon dolgozni
ĀA növekvő bérek, a munkavállalók létszámának dinamikus emelkedése fellendíti a gazdaságot
A céges felvásárlások értéke meghaladja a pénzügyi válság előtti ügyletekét is
ĀGlobális tranzakciók