ĀA kereskedelmi és iparkamara kompenzációs csomagjának része az is, hogy a csokot a még nem háromgyermekes szülők életkorától függetlenül terjesszék ki a kiskorúakat nevelőkre
ĀÁlláspont. Még a nagymamámtól hallottam, hogy amikor közvetlenül a második világháború után nagyapám megkapta a fizetését pengőben, abból egy doboz gyufát lehetett vásárolni
ĀMatolcsy György: Hatalmas megtakarítást eredményezett a kamatcsökkentés, az MNB tavaly egyszerre támogatta az árstabilitás és a makropénzügyi egyensúly elérését
ĀVarga Mihály: Az Európai Unióban is példaértékű lehet a magyarországi kisvállalkozók ügyfélbarát és egyszerűsített adózása, rövid idő alatt letudható az elszámolás
ĀHomolya Róbert szerint a százhatvan kilométeres sebességű közlekedést fokozatosan vezetik be, a tervek alapján négy éven belül az erre alkalmas pályaszakaszokon
ĀA piac már készül a perzsa állam elleni, november elejétől esedékes megszorításokra, ezért már augusztusban jelentős csökkenés volt tapasztalható a szállításokban
ĀMíg az Egyesült Államok a belső fogyasztásra épít, addig Kína növekedését az élénk export garantálja. Európa az autóipari vámokat sínylené meg igazán – mondta Németh Dávid