
Péntek Orsolya
Női hősök kora a vásznon
ĀFortunata sorsa és az öreg olajfa története – Filmek egy római szegénynegyed életérőlés a spanyol vidék nyomorában felbukkanó erőről
Genezis és pusztulás szürke-fehérben
ĀSebastiao Salgado fotográfus a Föld azon arcát mutatja meg, amely még épp megvan – Körutazás a sivatagoktól a sarkvidékeken át az őserdőkig
Nők a megszállt övezetben
ĀBrutális és szép filmet rendezett Mészáros Márta az ötvenes évekről és az azóta eltemetve lévő titkokról – Van-e olyan pillanata a sorsnak, amely után autonóm élet nem élhető?
A négyzetről négyzetesen
ĀRuben Östlund cannes-i Aranypálma-díjas filmje görbe tükörnek erősebb, mint műnek
Nemzetközi dizájnkiállítás
ĀNegyven ország meghatározó tervezői a Budapest Projekt Galériában
Hazugságok mentén New Yorkban
ĀMarc Webb filmjét akár Woody Allen is rendezhette volna, csak szebb
Délszláv mesekönyv egy horvát nagymestertől
ĀA törökök korától a titóista Jugoszláviáig – Miljenko Jergović Gloria excelsise című regénye több száz év anekdotáit és kis történeteit szövi össze
A betlehemtől Chagallig
ĀJankovics Marcell: A keresztény művészet a gótika korában érte el a csúcspontját – Konferencia a hit és a műalkotások kapcsolatáról
A Balaton festője Tihanyban
ĀEgry József, a lebegő színek és a megtalált táj – „A fényt mindenki elmosódottnak festi. Engem a fény maga izgat. Az atmoszféra, mely architektonikus”
Újranyílt Pécs patikamúzeuma
ĀA Szerecsen a 17. században nyílt, a 19. században a Sipőcz családé lett, a Rákosi-korban államosították – A gyógyszerészet-történeti kiállítás ismét látogatható
Az ábrándos tekintetű vörös lányok mestere
ĀFinom és érzékeny festőt mutat a most előkerült Stein János-hagyaték – A majd másfél száz festmény, vázlat és dokumentum alapján egységes művészi pálya bontakozik ki
A velencei utcagyerekek, két lóláb és a kerti csap
ĀElliott Erwitt a Capa Központban és a Mai Manó Házban – Egy vérbeli Magnum-fotós életműve, az igazi riporteré, aki tökéletesen érzi a pillanatot és jól komponál
Letisztult formák között
ĀBorsos Miklós alkotásai a Várkert Bazárban – A firenzei életképektől a győri cigánytelep alakjain és az archaikus formákon át az organikus szobrokig
Meghalt Jeanne Moreau
ĀAz újhullám nagyasszonya volt, Francois Truffaut vele forgatta a Jules és Jimet, de dolgozott Michelangelo Antonionival és Francois Ozonnal is, a francia filmakadémia elnöke volt
Egy impresszionista francia Londonban
ĀTöbb évtized után látható először egyben a Tate Britainben a Parlament sorozat – A köd mint ihletőforrás – Monet-ra és Pissarróra is nagy hatással volt Turner festészete