A helyzet fokozódik
ĀMinap egyik rutinos hazaárulónk, bizonyos Donáth Anna kürtölte világgá, kezdeményezik a jogállamisági mechanizmus elindítását Magyarország ellen

ĀMinap egyik rutinos hazaárulónk, bizonyos Donáth Anna kürtölte világgá, kezdeményezik a jogállamisági mechanizmus elindítását Magyarország ellen
ĀHa nem találták volna ki az internetet, talán sosem jut el hozzám – s még, gondolom, sokakhoz – az a megdöbbentő felvétel, amelyen egy olasz amatőr színtársulat tagjai üzennek nekünk, magyaroknak
ĀSokan gondoljuk úgy, hogy egy rendszer sorsa nagymértékben az értelmiség teljesítményén áll vagy bukik, ezért a tudomány és a kultúra képviselőit – széles körű vizsgálat és megalapozott döntés után – igencsak meg kell becsülni
ĀA szele már itt van. A karaktergyilkosságok szele. Valójában a jelenség már régen közéletünk része, de jól tudjuk, hogy amint közeleg egy-egy választás ideje, a jelenség felerősödik
ĀCsontváry üzenete: Én üdvözlöm mindazokat, akik velem érzik a magyar nemzet nehéz vajúdását, és kérem a kételkedőket is, hogy bizalommal legyenek a jövő iránt, mert amikor az Isten van velünk, a sarlatánok hiába küzdenek ellenünk
ĀAzt írja az újság, hogy márciustól jön a vakcinaútlevél. Digitális lesz, mint lassan már minden ezen a világon
ĀHolnapra megfordítjuk az egész világot – dalolta több nemzedék a kötelező szovjet nótát, a fényes szellők ígéretét. Megfordították, kétségtelen, háttal a tükörnek
ĀBiztosak lehetünk benne, hogy lesz itt még a választásokig rengeteg mézesmadzag, azaz ígérgetés bőven
ĀÖnök ne oktassanak ki bennünket erkölcstanból, hanem végre söprögessenek a maguk háza táján, s gondolkozzanak el például a Brexiten
ĀAz ünnepeken is tudatni kell az emberekkel a világ híreit, még akkor is, ha az adott ünnep az elcsendesedésről szól, covid idején meg a bezárkózásról is
ĀRég hallottam olyan mellbevágóan igaz és elgondolkodtató mondatot, mint amit egy oláh cigány embertől idéztek a Magyar Rádió egyik műsorában pár nappal ezelőtt
ĀVajon a napokban „elhíresült” fővárosi busztendert talán fideszes offshore hátterű cégnek akarták odaadni?
ĀÚgy gondolom, a politika titkaiban és bugyraiban eligazodni nem tudó embernek – mert nincs és nem is lesz rá sosem lehetősége – a hite marad meg valódi kapaszkodóként. Hite ennek a sokat szenvedett országnak ősidőkből magával hozott erejében, vallásában
ĀEzt a tantárgyat eddig nem igazán ismertük. Még talán a szó jelentését sem, a mai értelmezését meg végképp nem
ĀA keresztény vallás azt tanítja, hogy az életszentség nem más, mint az a szeretet, amikor az ember Istent mindenek felett szereti, felebarátait pedig úgy, mint önmagát. Nehéz parancs. Szinte teljesíthetetlen
ĀBocsánat, kit érdekel? Mármint hogy Korózs Lajos, a parlament egészségüggyel is foglalkozó bizottságának vezetője meddig marad a posztján
ĀNem mondom, szebb cím is létezik arra a jelenségre, amelyről írni szeretnék, hiszen a hibrid szó magyarul keveréket jelent, az értelmező szótár meghatározása szerint két vagy több idegen elem furcsa keverékét
ĀElkaptam. Én is elkaptam, mint oly sokan – ha a napi híreket olvasom. A covidot. (Nem tisztelem meg nagybetűvel.) Pedig azt hittem, rajtam nem fog sem a golyó, sem a vírus. Csakhogy az élet tanít
ĀA világ gazdagjainak agresszív terjeszkedése minket is és sok más lenézett, kizsákmányolt országot a vesztesek oldalára taszít, s nem lehetünk boldogok, hogy e méltatlan szerepen másokkal is osztozunk
ĀSzavak, szavak, szavak, üres, tartalmatlan, százszor hallott és hazug szavak. Ezek tengerében élünk, ezek csapdájában vergődünk, ezeket halljuk évek óta, mióta bekerültünk a semmitmondás bajnokainak uralma alá
ĀAz unió templomokban gördeszkapályát nyitott vagy éppen kocsmát; szobrokat takart le, hogy ne sértsék a gyilkos szándékkal érkezők érzelmeit, ostoba intézkedéseket hozott, bennünket pedig állandóan vegzál, fenyeget
Ā…valószínűleg örök kérdés marad, hogy vajon a felejtéstől vagy az emlékezéstől válhatunk-e jobb emberré?
ĀSzent István király ugyanis nem azt hagyta örökül utódaira, hogy boldog-boldogtalant engedjünk be az országunkba, csak azokat fogadjuk be, akik arra érdemesültek
ĀGyűlnek, egyre csak gyűlnek az adatok és a tapasztalatok annak a ténynek a megállapításához, hogy nem az Európai Unió az a szellemi közeg, amelyhez tartoznunk érdemes
ĀNem tudom, csak sejtem, hogy cseppet sem véletlen, sokkal inkább szándékos a cél a politikában: homályban tartani fontos fogalmak jelentését, azaz nem nevezni néven és nem magyarázni érthető szavakkal, indoklással, mi mit jelent
ĀA Trump elnök halálát kívánó emberek és politikusok elítéléséről nem érkezett hír. Nem valamiféle politikai szándék, egyszerűen a tisztesség kívánná meg, hogy az ilyen magatartást legalább a politika szereplői esetében ítélje el minden becsületes ember
ĀÉrtünk mindig aggódik valaki. Lassan már tényleg belefáradunk az örökös aggódásba
