Ötmilliárdos állami támogatás a Mazsihisz Szeretetkórházának
ĀKözös törekvések mentén működnek együtt az egyházi intézmények
ĀKözös törekvések mentén működnek együtt az egyházi intézmények
ĀJó hír, hogy nőtt az elmúlt években a magyar lakosság egészségtudatossága, mind többen helyeznek hangsúlyt a megelőzésre, és veszik igénybe a szűrővizsgálatokat
ĀAlapellátásra összességében 2010-hez képest tavaly már ötven százalékkal több pénz jutott a központi költségvetésből
ĀA műtéti várólisták hosszát sikerült látványosan csökkenteni az idén
ĀÁlláspont. Európát mindenekelőtt meggyengült értékrendje, gyökereihez, kultúrájához való ragaszkodásának lazulása veszélyezteti
ĀNagy Tímea olimpiai bajnok párbajtőrvívó az egész éves karácsonyról és a valódi hitről
ĀMegduplázták a gyermeket nevelők támogatását 2010 óta, így a területre éves szinten már kétezermilliárd forintot szánnak, januártól pedig újabb kedvezményeket vezetnek be
ĀAkik nem veszik figyelembe a nemzeti konzultáció egyértelmű eredményét és támogatják a betelepítési terveket, azok szembemennek a magyarok akaratával – mondta Dömötör Csaba
ĀÖsszesen százhatvanmilliárd forintnyi forrás használható fel fejlesztésekre 2014 és 2020 között, amelynek jelentős részét infrastrukturális beruházásokra fordítják
ĀA rendszer, amelybe már szinte minden patika belépett, az indulás óta átesett néhány finomhangoláson, így mára optimálisra gyorsult a használata – mondta a miniszteri biztos
ĀTarlós István: Hét év alatt a kormány és a városvezetés együttműködve sokkal többet tett Budapestért, mint amennyit Demszkyék húsz éve alatt tettek összesen
ĀEgy friss kutatás felmérte, kiktől tanulnak meg szeretni a tinédzserek: még mindig a szülő az elsődleges minta
ĀCser Ágnes: A kormány nem utasította el a kérésünket, éjjel-nappal hajlandóak vagyunk megállapodni, de ragaszkodunk a követeléseinkhez
ĀMég az idén egymilliárd forintnyi pluszt kapnak a betegszállítók
ĀNégymilliárd forintból fejlesztik az Aranyhegyi-patak menti védvonalszakaszt, a fennmaradó területre épülő mobil fal helyéről később dönt a Fővárosi Közgyűlés
ĀHölvényi György: A fiatal generációban látom a megoldás kulcsát, amely kivezetheti Európát a demográfiai völgyből
ĀBudapesti mozaik. Fontosnak tartom, hogy mielőtt bármilyen jelentősebb fejlesztésbe fognánk, kikérjük a helyi lakosság véleményét – mondta lapunknak a polgármester
ĀJövő év végéig a magánszolgáltatók is kötelezően csatlakoznak az EESZT-hez, így 2019 januárjától minden orvos elektronikus vényen keresztül írja fel a gyógyszereket betegeinek
ĀÁtmeneti szabályozás
ĀBudapesti Mozaik. A X. kerület korábban hatalmas részvényvagyonnal rendelkezett, azonban gazdagsága 1997 és 2006 között jóformán elolvadt Kovács Róbert polgármester szerint
ĀUgyanazok ellenzik most a római-parti gát megvalósítását, akik 2009-ben még támogatták ezt a nyomvonalat az akkori közgyűlési határozat tanúsága szerint
ĀTamás Róbert: Az egyik legnagyobb és legfontosabb feladat a Podmaniczky utcai telephely átköltöztetése, és szeretnénk, hogy két helikopter-leszállóhely is rendelkezésre álljon
ĀA magyar orvosokból nem hiányzik az elhivatottság: az elmúlt években majdnem kétszáz praxist töltöttek be, idén pedig minden eddiginél több, százhatvan pályázatot adtak be
ĀTisztul a kép arról, mi folyik a magán- és mi a közellátásban – mondta Ónodi-Szűcs Zoltán, aki szerint az elmúlt hét év azért volt izgalmas, mert sikerrel kezelték a krízishelyzeteket