
Jobbágyi Zsófia
„Nagy változásokat szeretnénk elérni”
ĀNagy Anikó: Az egészségügyi szakdolgozók bére átlagosan hatvanöt százalékkal emelkedik 2016 és 2019 között, az idei nyolcszázalékos emelés már megtörtént
„Folytatni kell Józsefváros újjáépítését”
ĀAz új strand kialakítása része annak a folyamatnak, ami már tíz éve tart a VIII. kerületben – emelte ki Kocsis Máté
Ősszel választanak szakmai vezetőket az alapellátásban
ĀMegjelent a miniszteri rendelet módosítása, amely szerint a házi- és fogorvosok három szinten egy-egy együttműködést erősítő kollégát jelölhetnek ki maguk közül
A leggyakoribb halálokokkal foglalkozó intézetek elkészítették saját stratégiáikat
ĀNemzeti egészségprogramok
Hatmilliárd szakrendelők fejlesztésére
ĀAz Egészséges Budapest Program részeként újulnak meg a fővárosi intézmények, illetve az eszközpark 2020-ig
Önmagát cáfolja a fővárosi ellenzék
ĀSzeretnénk megvédeni a csillaghegyi öblözetet, ám nincs olyan megoldás, amivel mindenki elégedett lesz, mert a Nánási út mögött élőket folyamatosan heccelik – mondta Tarlós István
„Az ellenfelem és a mögötte állók nem Józsefvárossal foglalkoznak”
ĀGyőri Péter volt SZDSZ-es politikussal szemben, ha rajtam múlik, a VIII. kerületből nem lesz újra drog- és hajléktalantanya, és migránsokat sem fogunk önkormányzati lakásokba költöztetni – mondta lapunknak Sára Botond, a Fidesz–KDNP helyi polgármesterjelö
„Van az osztályon egy százkét éves néni, aki még látta Lenint”
ĀA Vészhelyzetben negyvenöt perc alatt betoltak három mellkason szúrt embert, volt két intim jelenet, és néhányszor még lelkiztek is az éjszakai műszakban – mondja Zacher Gábor
Könnyűvérű nők, töketlen férfiak
ĀÁlláspont. A család iránti vágy belső döntések kérdése, és akiben tényleg megvan rá a szándék, előbb vagy utóbb, így vagy úgy, de megtalálja a számításait
„Aki velem dolgozik, az legyen kiváló szakember és kiváló ember”
ĀA jó vezetés titka egyszerű: mindenkinek lehetőséget kell adni arra, hogy tehetsége, szorgalma alapján azt a pályát fussa be, amire képes – mondta lapunknak Kásler Miklós, a humántárca vezetője
Csörte a fővárosi parkolóövezetekről
ĀTarlós István: Budapest az egyetlen város Magyarországon, amelyről huszonnégy éve nem képesek eldönteni, hogy város vagy sem, márpedig erről muszáj határozni
Sok még a gazdátlan körzet
ĀTavaly március óta már a fogorvosok is indulhatnak a letelepedési pályázatokon, csökkent a betöltetlen praxisok száma Baranya, Heves, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Zala megyében is
Tarlós: Nem csorbul a főváros önállósága
ĀA Margitszigeten a kivitelező érvényes fakivágási engedély nélkül, az önkormányzat tulajdonosi hozzájárulásában megfogalmazott feltételek be nem tartásával végezte a munkálatokat
Bővülő egészségügyi források
ĀIntézkedések a magas cukor- és sótartalmú élelmiszerek s a dohányzás visszaszorítására, mindennapi testnevelés
Az egészségügy zászlóshajója lesz a budai centrum
ĀTeljesen új, ezerkétszáz ágyas központi kórház épül a fővárosban, amely a nap huszonnégy órájában, a hét minden napján valamennyi sürgős esetet képes lesz az intézményen belül ellátni – hangsúlyozta Bedros J. Róbert miniszterelnöki megbízott
Egyre több orvos választja az itthoni munkavégzést
ĀVelkey György: Fontos előrelépésnek tartom a fejlesztéseket és a béremelési programot, de megoldásra vár a folyamatosan termelődő tartozások ügye, nagyobb keretre van szükség
Javult a kórházi ellátás, rövidültek a várólisták
ĀAz egynapos műtétek száma hét év alatt megduplázódott, és kifejlesztették az elektronikus egészségügyi rendszert
Elkerülhető lenne hétezer korai haláleset
ĀA program résztvevőinek több mint harmada öt éven belül nem járt a háziorvosánál és semmilyen szűrővizsgálaton sem
Nagy az orvosi diploma presztízse
ĀPozitív tendencia: növekszik a hallgatók száma az egészségügyi karokon, és kevesebben készülnek külföldre dolgozni
Rendelkezésre állnak a szükséges oltások
ĀA szomszédos országok közül Ukrajnában van a legnagyobb kanyarójárvány, de Romániából, Franciaországból, Görögországból és Olaszországból is jelentettek eseteket
Megosztott valóság
ĀÁlláspont. Terjed egy kép a Facebookon a következő szöveggel: „Követelem a lottószámok újbóli kisorsolását! Nem hiszem el, hogy nem én nyertem! Csaltak!”
Ösztöndíjak az egészségügyi szakképzésben
ĀA nyertes pályázóknak legalább addig kell a megszerzett képesítés szerinti munkakörben dolgozniuk a hazai állami egészségügyi szektorban, amennyi ideig a támogatást kapták
„Brüsszel alig várja a kormány bukását”
ĀAz unió bort iszik és vizet prédikál, „demokrácia deficit” miatt ülteti Magyarországot a vádlottak padjára, és közben a legkevésbé sem törődik saját polgárainak akaratával – mondta Morvai Krisztina
Az ellenzék újra szétverné a családtámogatásokat
ĀNyilvánvalóvá kell tenni, hogy ma Magyarországon egy közéleti szereplő nem fenyegethet szexuális erőszakkal egy nőt következmények nélkül – mondta Novák Katalin
Megállapodás a patikusokkal
ĀKomoly feladat volt a gyógyszerellátás átalakítása, illetve a szakmai rendszerváltás lebonyolítása, amely mára sikeresen lezajlott – hangsúlyozta Hankó Zoltán kamarai elnök
„Minden korábbinál nagyobb jelentőségű a mostani választás”
ĀKövér: Európa érdeke is, hogy a jelenlegi kormány folytassa munkáját