
A Pjunyik Jereván lesz a Győr ellenfele a Konferencia-liga selejtezőjében
ĀA bajnoki negyedik helyezett győriek jövő csütörtökön idegenben játszanak
ĀA bajnoki negyedik helyezett győriek jövő csütörtökön idegenben játszanak
ĀA spanyol válogatottal Európa-bajnok Yamal már 15 éves kora óta szerepel a felnőttcsapatban
ĀPénteken Gálfi Dalmáért is szoríthatunk a hamburgi tenisztornán
ĀA Hamilton mellé igazolt technikai igazgató nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.
ĀMeggyőző játékkal jutott a negyeddöntőbe
ĀBognár György esélyesebbnek tartja a Kolozsvárt, de meglepetésre készül csapatával
Ā19 éves kerékpáros vesztette életét a junior versenyen
ĀAz Európa-liga selejtező első fordulójának visszavágójára nagy szurkolói gárda kíséri el Paks csapatát Kolozsvárra
ĀFebruár 6. és 24. között szünetel az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL), így a hokisok ott lehessenek a milánói-cortinai játékokon
ĀJobb helyzetben várja az idegenbeli meccset a Paks, mint egy évvel ezelőtt
ĀBondár negyeddöntős párosban
ĀAz egyéni küzdelmek augusztus 24-én, vasárnap kezdődnek
ĀA zárónegyedben elvesztette lendületét a magyar csapat
ĀAkár három hónapos is lehet a kényszerpihenő
ĀA medencés úszók versenyei jövő vasárnap rajtolnak
ĀA ciprusi egyesület elnöke szerint egy legendát szerződtettek le
ĀA csoportokból az első helyezettek közvetlenül a negyeddöntőbe jutnak
ĀÖsszetartásból jeles
ĀA férfiak helyi idő szerint 13.00 órakor ugrottak vízbe
ĀA mezőnyt 68 úszó alkotta
ĀA junior kézilabda Eb-n a csoportok első két helyezettje, valamint a két legjobb csoportharmadik jutott a negyeddöntőbe