Sport

Váratlan hullámvölgybe került a Liverpool

Történelmi szégyen fenyegeti Arne Slotot

A címvédő Liverpool kiváló formában kezdte az idei Premier League-szezont: Arne Slot együttese az első öt fordulót hibátlan mérleggel zárta, és a tabella élén állt. Az utóbbi hetekben azonban megtorpant a lendület, és a csapat hullámvölgybe került, amelyből egyelőre nem sikerült kilábalni.

Váratlan hullámvölgybe került a Liverpool
A Liverpool vezetőedzője, Arne Slot
Fotó: ABDULHAMID HOSBAS / ANADOLU / Anadolu via AFP

Egyes találgatások szerint még a holland vezetőedző pozíciója is veszélybe kerülhet. Ez pedig azt jelentené, hogy Slot is csatlakozna azoknak a nagynevű menedzsereknek a sorához, akiket címvédőként menesztettek.

A Premier League 33 éves történetében eddig hat alkalommal fordult elő, hogy az előző szezon bajnokának edzőjét a következő idényben leváltották. Ha tovább folytatódik a nyeretlenségi széria, nem kizárt, hogy Arne Slot lesz a hetedik ilyen sorsra jutó tréner, különösen annak fényében, hogy a Vörösök a nyári erősítések ellenére sem tudják megközelíteni a tavalyi teljesítményüket.

A Liverpool történetében még soha nem menesztettek edzőt közvetlenül a bajnoki cím után. Most ez a szégyen fenyegeti Slotot. Máshol persze igen: a legfrissebb ilyen eset 2018-ban történt, amikor a Chelsea menesztette olasz menedzserét, Antonio Contét, mindezt annak ellenére, hogy az első, 2016/2017-es idényében bajnoki címre vezette a londoni együttest. Ez a helyzet kísértetiesen hasonlít Arne Slot jelenlegi szituációjához: ahogyan a holland szakember, úgy Conte is túlszárnyalta az elvárásokat első idényében, ám címvédőként már nem sikerült megismételnie a bravúrt.

Ezt megelőzően 2017-ben és 2016-ban is hasonló sorsra jutott a Leicester Cityvel csodát tevő Claudio Ranieri és a szintén chelsea-s José Mourinho is. Előbbit 13 meccsel a bajnokság vége előtt zavarták el, miután címvédőként a kiesés szélére került a csapat, míg utóbbit már decemberben lapátra tették, mert az első 16 bajnokijából 9-et elbukott a csapattal.

De nem járt jobban Roberto Mancini sem: hiába vezette története első bajnoki címéhez a Manchester Cityt 2012-ben, a következő idényben nemcsak, hogy nem tudta tartani a lépést a városi rivális Uniteddel, de még az FA-kupa döntőjét is elveszítette, méghozzá a kieső Wigan ellen.

A legkülönösebb eset, amikor bajnokságot nyerő edzőt menesztettek a Premier League 1992-ben íródó történetében, Carlo Ancelotti nevéhez fűződik. Az olasz szakember a Chelsea-nél éppen első szezonjában ért el bajnoki címet, melyet 2011-ben egy ezüstérem követett. Ennek ellenére a klub vezetősége mindössze néhány órával a bajnokság utolsó fordulója után vált meg tőle, noha a csapat csak néhány ponttal maradt el az első helytől. A Blackburn Rovers ezzel szemben valamivel visszafogottabb megoldást választott: a meglepetésre bajnoki címet szerző Kenny Dalglish már a következő szezont nem edzőként kezdte meg, hanem futballigazgatóként folytatta pályafutását a klubnál.

Az említett hat eset alapján egyértelműen kirajzolódik egy minta, amely különösen aggasztó lehet Arne Slot számára. Általában ugyanis akkor váltak meg bajnok edzőtől, amikor az első szezonban messze túlszárnyalta a várakozásokat, ám a következő idényben a csapat visszaesik a realitás talajára. Ez a tendencia idén is tetten érhető, ami azt jelzi, hogy Slotnak mihamarabb meg kell találnia a megoldást. Amennyiben a mélyrepülés novemberben és decemberben is folytatódik, könnyen elképzelhető, hogy már a következő naptári év elején új arcot látunk majd a Liverpool kispadján, írja a Ripost.

Objektum doboz

Kapcsolódó írásaink