Sport
Az MVP előlépett vezérré
Az OKC legjobbja, Shai Gilgeous-Alexander 34 pontig, öt lepattanóig és nyolc asszisztig jutott

Az Indiana az első negyed végén 20–19-es állásnál vezetett utoljára. Ezt követően az Oklahoma City a második negyedben egy 17–2-es rohanással magabiztos előnyt épített ki, ennél közelebb nem is engedte ellenfelét, sőt a záró játékrész elején már húsz pont fölé nőtt a különbség. Innen már nem volt visszaút az idei rájátszásban több feltámadást is bemutató Pacersnek. Az OKC végül 123–107-re nyert, ezzel egyenlített az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharcban, 1-1.
A mérkőzés négy legeredményesebb játékosát is az Oklahoma City adte, a már említett MVP, Shai Gilgeous-Alexander mellett Alex Caruso 20, Jalen Williams 19, míg Andrew Wiggins 18 ponttal zárt. SGA első két döntős mérkőzésén NBA-rekordot jelentő 72 pontig jutott. Ő mindössze a negyedik játékos, aki egymást követő két döntős meccsen legalább harminc pontot és három labdaszerzést ért el. Ez volt a 11. meccse az idei rájátszásban, amelyen legalább 30 pontot és öt gólpasszt jegyez, ezzel beérte a ranglista élén LeBron Jamest és Michael jordant.
A Pacersnél hét játékos is elérte a legalább tíz pontot, de senki nem dobott 17-nél többet. Tyrese Haliburton három triplát és 17 pontot dobott, Myles Turner 16 pontig jutott, míg Pascal Siakam 15 ponttal zárt.
KOSÁRLABDA - NBA, DÖNTŐ
Oklahoma City Thunder–Indiana Pacers 123–107
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1–1
A harmadik meccset magyar idő szerint csütörtök hajnalban rendezik Indianában.