Jógázás közben összeesett és meghalt a korábbi NBA-játékos
Ā42 éves korában elhunyt Brandon Hunter, a Boston Celtics és az Orlando Magic korábbi játékosa
Ā42 éves korában elhunyt Brandon Hunter, a Boston Celtics és az Orlando Magic korábbi játékosa
ĀA 26 éves nő az arcán és a nyakán is megsérült
ĀAz alkotást 2024. február 8-án leplezik le a jelenleg Crypto.com Arenának nevezett csarnok előtt
ĀA négyszeres bajnok klasszis szerdán jelentette be, hogy legalább még egy évet vállal az NBA-ben
ĀA kosaras csodagyerek a júniusi draft előtt a francia bajnokság rájátszásában szerepelt a Metropolitansszel, ezért csak most van ideje pihenésre, ezért döntöttek úgy Popovichék, hogy elengedik őt
ĀA kontinentális elitklubok versengése 1958-ban indult a FIBA égisze alatt
Ā47 éves története során először nyerte meg az NBA-t a denveri csapat
ĀAmikor a ketrecharcos túl komolyan veszi a dolgát
ĀTörténete első bajnoki címére hajt az alapszakaszgyőztes coloradói együttes
ĀNem jött össze a nagy fordítás, a Boston Celtics kiesett
ĀA Miami Heat hazai környezetben 128–102-re nyert a Boston Celtics ellen az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) keleti főcsoportdöntőjének harmadik mérkőzésén
ĀA hétszeres bajnok 122–101-re kikapott a Los Angeles Lakers otthonában, így 4–2-re elveszítette a párharcot
ĀKorunk két kosaras szupersztárja, LeBron James és Stephen Curry az NBA negyeddöntőjében nézhet farkasszemet
ĀA szombati negyedik mérkőzésen is legyőzte a Brooklyn Nets csapatát
ĀIlyen sok pénzt még sohasem fizettek mérkőzésen viselt lábbeliért
ĀA címvédő Golden State Warriors 127–119-re kikapott az Atlanta Hawks otthonában
ĀJordan továbbra is az NBA történetének legnagyobb játékosának mondhatja magát
ĀA Portland Trail Blazers sztárja a liga utolsó helyén álló Houston Rockets elleni mérkőzésen az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) magyar idő szerint vasárnap hajnali mérkőzésén nyújtott elképesztő teljesítményt
ĀA bostoni szupersztár Jayson Tatum lett az MVP
ĀAz észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) magyar idő szerint szombat hajnali játéknapján történt
ĀA Los Angeles Lakers szupersztárja, a négyszeres bajnok LeBron James lett minden idők legtöbb pontot szerző játékosa az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA)
ĀA 38 éves klasszist már csak 36 pont választja el attól, hogy megelőzze az örökranglistát 38 387 ponttal vezető Kareem Abdul-Jabbart
ĀSteph Curry (GSW) szombat hajnalban is ellenállhatatlan volt: 35 pontig, 7 lepattanóig és 11 gólpasszig jutott a Raptors ellen, de Janisz Adetokunbót (Bucks) sem lehetett megfogni, 41 pontot termelt
ĀAz elképesztő teljesítmény közben Damian Lilliard mezőnymutatója is 70 százalék fölött maradt
ĀEzúttal 31 pont, 11 lepattanó, 13 assziszt állt a világ egyik legjobb kosárlabdázója neve mellett
ĀAz NBA-ben a két főcsoportot a Boston Celtics és a Denver Nuggets vezeti
ĀMindhárom mutatóban két számjegyű eredményre volt képes
ĀA 23 éves világsztár a vereségre álló meccs hajrájában előbb kihagyta a büntetőt, majd a lepattanózás után hosszabbításra mentett, aztán a túlórában megnyerte a mérkőzést
ĀAz alkotást, amely hét méter magas, vasárnap a Los Angeles Lakers elleni győztes mérkőzés előtt leplezték le
ĀMég legalább két hétig nem léphet pályára a liga legértékesebb játékosa