Sport
NBA: Jokicsék brillíroztak
Nem kis meglepetésre az OKC és a Boston is elvesztette pályaelőnyét

Nyugaton az alapszakaszgyőztes Oklahoma City Thunder, keleten pedig a címvédő Boston Celtics is azonnal elveszítette pályaelőnyét az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) főcsoport-elődöntőjében.
A két éve bajnok, szombaton még a Los Angeles Clippers elleni hetedik meccsen pályára lépő coloradóiaknál a liga legértékesebb játékosának háromszor megválasztott szerb Nikola Jokic 42 ponttal és 22 lepattanóval segítette csapatát, és mindössze a negyedik játékos lett a liga történetében, aki rájátszás-mérkőzésen legalább 40 pontot, 20 lepattanót és öt gólpasszt szerzett.
Keleten a New York Knicks húszpontos hátrányt ledolgozva, hosszabbítás után nyert 108–105-re a Boston Celtics otthonában úgy, hogy Jalen Brunson és OG Anunoby egyaránt 29 pontig jutott. A Celtics játékosai rájátszásrekordot jelentő 60 alkalommal próbálkoztak hárompontossal, ebből – ugyancsak NBA-csúcsot érő – 45 kísérletet rontottak el.