Sport

NBA: Verekedés után eltiltás

A vasárnapi Minnesota Timberwolves–Detroit Pistons-összecsapáson történt verekedés

Az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA) a detroiti Isaiah Stewartot két találkozótól tiltotta el „részben a sorozatos sportszerűtlen cselekedetei miatt” – közölték kedden. A szintén detroiti Ron Holland II és Marcus Sasser, valamint a minnesotai Naz Reid és Donte DiVincenzo is egy-egy meccsen nem léphet pályára.

NBA: Verekedés után eltiltás
A detroiti Isaiah Stewartot két találkozótól tiltották el részben a sorozatos sportszerűtlen cselekedetei miatt – közölte az NBA (képünk illusztráció)
Fotó: AFP/Getty Images/NBAE/Brian Sevald

A Timberwolves 123–104-es győzelmével végződött minneapolisi találkozó második negyedében Reid szembeszállt Hollanddal, aki erre meglökte DiVincenzót, ő pedig Hollandot – és végül az alapvonal mentén ülő nézőkre zuhantak rá. Stewart és Sasser ezután kapcsolódott be a verekedésbe, amely a helyzet további eszkalálódásához vezetett.

Reid és DiVincenzo egymérkőzéses eltiltásukat kedden töltik le, amikor a Timberwolves Denverbe látogat. Stewart szerdán kezdi meg büntetésének letöltését, amikor a Pistons az Oklahoma City otthonában szerepel.

Kapcsolódó írásaink