Sport

Szoboszlai gólpasszát elszórakozta Núnez

Pontokat hullatott a Liverpool Angliában

A Liverpool az Aston Villa otthonába látogatott az angol labdarúgó-bajnokságban. A rendkívül fordulatos találkozó végül 2–2-es döntetlennel ért véget, Szoboszlai Dominik végig a pályán volt – számolt be róla a Borsonline.

Szoboszlai gólpasszát elszórakozta Núnez
A Liverpool egyiptomi támadója, Mohamed Salah (balra) miután megszerezte csapata első gólját az Aston Villa–Liverpool angol Premier League labdarúgó-mérkőzésen. Salah mellett Jota, Szoboszlai és McAllister
Fotó: AFP/Paul Ellis

Az első perceket próbálta megnyomni a Liverpool, az Aston Villa védelme azonban jól állta a sarat. Először Szoboszlai előtt adódott komoly lehetőség, Emiliano Martínez viszont jól jött ki a kapujából és zárta a szöget. A 29. percben már az argentin hálóőr is tehetetlen volt, Diogo Jota átadásából Mohamed Szalah talált be. Sokáig nem örülhetett a Liverpool az előnynek, a 38. percben Youri Tielemans révén egyenlített a hazai együttes, Szoboszlai előtte ugyan nagyot mentett, ám a fejese pont a belga válogatott középpályás elé került. Már úgy tűnt, hogy 1–1-es döntetlennel vonulnak a szünetre a csapatok, ám az első félidő utolsó percében Ollie Watkins fejjel volt eredményes, fordított a Villa.

A második játékrészben mindent megtett az egyenlítésért a Liverpool. Jota lövésénél a kapufa még megmentette a hazai együttest, a 61. percben azonban Trent Alexander-Arnold egyenlített (2–2).

A 70. percben a csereként beálló Darwin Núnezt hozta szinte kihagyhatatlan ziccerbe Szoboszlai, az uruguayi válogatott azonban nagyjából hat méterről nem tudott az üres kapuba találni. Ez meg is törte a Liverpool lendületét, amely ezt követően már nem tudott komoly lehetőséget kialakítani, a nagyot küzdő Aston Villa megérdemelten szerzett egy pontot.

A Liverpool a Manchester City, az Aston Villa a Chelsea ellen folytatja a Premier League-ben.

Kapcsolódó írásaink