„Ismét szerelembe estem” – Szoboszlai csodát tett + VIDEÓ
ĀHa voltak is kritikusai, Szoboszlai Dominik bőven rájuk cáfolt
ĀHa voltak is kritikusai, Szoboszlai Dominik bőven rájuk cáfolt
ĀA magyar válogatott csapatkapitánya egyelőre kiválóan szerepel új csapatában
ĀA magyar válogatott csapatkapitányát a szurkolók is gyorsan megszerették
ĀA magyar klasszis első Premier League-gólja után nyilatkozott a brit sajtónak
ĀHatalmas rajongótábora van a magyar focistának
ĀA szakvezető és a szurkolói keménymag is befogadta a magyar labdarúgót Liverpoolban
ĀTöbb olyan játékos is van az ügynökségüknél, akik Szoboszlaiékhoz hasonló utat járhatnak be
ĀUgyanaz a helyzet, ugyanaz a rúgótechnika, néhány év különbséggel
ĀA magyar válogatott csapatkapitánya a harmadik percben lőtt gólt
ĀAz Európa-liga döntőjét május 22-én rendezik Dublinban
ĀA 31 éves focista a nyáron hosszabbított szerződést 2025-ig az angol egyesületnél
ĀA baki azért is érthetetlen, mert közben „új Puskásnak” is nevezik a magyar játékost
ĀSikeres első fellépést tudhat maga mögött a magyar válogatott csapatkapitánya
ĀA magyar nemzeti együttes csapatkapitánya négy felkészülési mérkőzésen lépett pályára a szigetországi csapatban
ĀIdei utolsó nyári felkészülési mérkőzését játssza hétfő este a Szoboszlai Dominikot is alkalmazó Liverpool
ĀA Liverpoool menedzsere, Klopp felszólította az UEFA-t és a FIFA-t, hogy avatkozzanak be
ĀA középpályás az első félidőben jutott szerephez
ĀNemcsak újdonsült klubjában és nemcsak Magyarországon várják kiemelten Szoboszlai debütálását
Ā„Mindketten topjátékosok”
ĀA játékos elárulta, eddigi pályafutása alatt talán egy mérkőzés volt, amely előtt izgult, amikor a Salzburggal Liverpoolban lépett pályára a Bajnokok Ligájában
ĀJürgen Klopp szerint a magyar válogatott csapatkapitánya sokat fejlődött az elmúlt években
ĀA szövetségi kapitány szerint a magyar válogatott csapatkapitánya jó pár év múlva lesz csak játéktudása csúcsán
ĀDe végül is itt vagyok, boldog vagyok – üzente a magyar labdarúgó
Ā„Jürgen azt mondta, írj alá...”
ĀAz RB Leipzig 22 éves középpályásának klubváltásáról egy olasz újságíró, szakíró számolt be elsőként
ĀA brightoniak a sereghajtó Southamptont verték meg
ĀA mostani Premier League-idényben rekordot jelentő, 12 vezetőedzőtől váltak meg idő előtt
ĀVasárnap az egyiptomi csatár lett a Liverpool Premier League-történetének legeredményesebb játékosa
ĀMohamed Szalah a klub Premier League-történetének gólrekordere lett