Sport
A bajnoki baki után Szoboszlaiék Milánóban javíthatnak
A BL új formátuma szerint nem csoportkörrel indul a főtábla, hanem január végéig ligarendszerű alapszakaszt rendeznek, melyben a 36 csapat egy tabellán szerepel, és valamennyi együttes nyolc mérkőzést játszik.
Az UEFA egyik célja az volt a reformmal, hogy emelje azon mérkőzések számát, melyeken mindkét fél számára van tét. Mivel az alapszakaszból csupán az első nyolc helyezett jut be egyenesen a nyolcaddöntőbe, így a Milan-Liverpool meccsnek is komoly tétje lesz, a győztes ugyanis nagy lépést tehet az egyenes ági továbbjutás felé.
A két csapat más formában kezdte meg a 2024/25-ös szezont. Amíg ugyanis a milánói együttes bukdácsolt, addig az angol együttes három győzelemmel rajtolt, kapott gól nélkül. A válogatott szünet aztán kisebb fordulatot hozott mindkét gárdánál, a Milan ugyanis a hétvégén remekül játszott, és a Venezia elleni 4–0-s sikerrel megszerezte első győzelmét az idényben, a Liverpool viszont nagy meglepetésre hazai pályán kikapott szombaton a Nottingham Foresttől.
Ennek ellenére mégis a Liverpool tűnik a keddi meccs esélyesének, mivel Arne Slot tanítványainak gyakorlatilag a hétvégi bajnoki volt az egyetlen gyengébb meccsük a szezonban, míg a Milan a Veneziát megelőző találkozókon visszafogottan futballozott az új edző, Paulo Fonseca irányításával.
A két csapat mindössze négyszer találkozott eddig egymással. Az első két alkalommal a BL fináléjában csaptak össze: 2005-ben a sorozat történetének egyik legemlékezetesebb döntőjét a Liverpool nyerte 3-3 után 11-es párbajban, 2007-ben pedig a Milan győzött 2–1-re.
Azt követően 2021/22-es szezon csoportkörében kerültek össze és mindkétszer a szigetországi együttes diadalmaskodott. Az első játéknapon a sorozat 15-szörös bajnoka, a címvédő Real Madrid is pályára lép. Carlo Ancelotti együttese Kylian Mbappéval erősített a nyáron, augusztusban megnyerte az európai Szuperkupát, ugyanakkor a spanyol pontvadászatot felemásan kezdte, az első három fordulóban két döntetlent is játszott. Az utóbbi két körben viszont magabiztos győzelmet aratott, a BL-ben pedig egyértelmű esélyesként fogadja a VfB Stuttgartot. A német együttes három forduló után mindössze négy ponttal áll a Bundesligában, Mönchengaldbachban aratott szombati sikere ugyanakkor önbizalmat adhat a csapatnak a madridi fellépés előtt.
A sorozat esélyesei közül a Bayern München is érdekelt lesz kedden, a bajorok a Dinamo Zagrebet látják vendégül, míg a szintén jó szereplésben reménykedő Juventus a PSV Eindhovent fogadja.
Bajnokok Ligája, alapszakasz, 1. forduló, kedd: Young Boys (svájci)–Aston Villa (angol) 18.45
Juventus (olasz)–PSV Eindhoven (holland) 18.45,
AC Milan (olasz)–Liverpool (angol) 21.00
Bayern München (német)–Dinamo Zagreb (horvát) 21.00
Real Madrid (spanyol)–VfB Stuttgart (német) 21.00
Sporting (portugál)–Lille (francia) 21.00